Egyre kétségbeesettebben próbálkozik Olaszország elfogadható megoldást találni a legújabb migránshullámra, miközben az uniós határvédelmi szervek teljesen tehetetlenül szemlélik az eseményeket a Földközi-tengeren. Líbiából folyamatosan érkeznek az emberek a csempészek és a különböző felségjelek alatt hajózó civil szervezetek hathatós támogatásával. Nem ritka, hogy egy-egy transzport a százas nagyságrendet is eléri. A hétvégi friss adatok szerint ebben az évben már 88 ezer, főként a szubszaharai országokból útnak indult migránst regisztráltak az olaszok, az érkezők csupán 6 százaléka szír menekült. A part menti önkormányzatok sorra jelentik be, hogy nem kérnek a menekültellátó állomásokból (hot spot), bár szép számmal találni olyan lakosokat, akik saját erőből fognak össze, hogy segítsenek az érkező embereken. Persze alapvetően megváltozott már a hozzáállás az illegális bevándorláshoz, és csak rátett egy lapáttal a nemrégiben lezajlott olasz önkormányzati választás, ahol a balközép erők súlyos vereséget szenvedtek. A határozott, tevőleges fellépést már nem lehet nagyon sokáig halogatni, a naponta több száz partra tett migránssal, valamint a gyakorlatilag senki és semmi által nem felügyelt civil mentőhajókkal kellene kezdeni valamit. Az olasz kormány most azzal próbálkozik, hogy csak akkor adna kikötőhasználati jogot ezeknek a hajóknak, ha befejeznék a migránsok partra szállítását. Ez persze felveti annak lehetőségét, hogy akkor ezek a mentőalakulatok a spanyol vagy akár görög partokra tegyék ki a gazdasági menekülteket.
További olasz követelés, hogy a mentőhajók ne érintsék a líbiai parti vizeket, és tilos lenne hang- vagy fényjelekkel mutatni pozíciójukat a csempészhajóknak. A kérdésre, hogyan fajultak idáig a dolgok a Földközi-tengeren, most egy szélsőjobboldalinak bélyegzett civil szervezet fogja keresni a választ a helyszínen. Ugyanis eddig 114 ezer dollár gyűlt össze a Megvédeni Európát nevű internetes közösségi kezdeményezésre, amely a csempészek elhagyott hajóit süllyesztené el, és dokumentálná, hogyan zajlik pontosan az együttműködés az emberkereskedők és a nemzetközi civil szervezetek között. A sajtóorgánumok túlnyomó többsége migránsellenesnek nevezi a kérdéshez alapvetően másként hozzáálló szervezetet és tagjait, akik hiába mondják, hogy munkájuk közben senkit nem hagynak a tengerbe veszni. Ám a magukat identitáriusoknak nevező fiatalok a kihalászott embereket nem az európai, hanem az afrikai partra vinnék.
