Mindettől függetlenül tény: a müncheni Ifo Intézet kutatása szerint a német autóipari munkahelyek akár fele olyan technológiákhoz kapcsolódik, amelyeknek egy ökológiai váltás után egyre kevesebb jövőjük lehet. A kereszténydemokraták (CDU) és a liberálisok (FDP) sem akarták az autóipart bolygatni, már csak az érintett cégektől kapott választási támogatások miatt is lekötelezettek voltak. Számos politikusuk dolgozik lobbistaként, vagy kap hatalmas fizetéseket autógyárak felügyelőbizottsági tagjaként.
Júliusban aztán egy másik botrány is megtépázta az autóipar tekintélyét. A balliberális Der Spiegel hetilap feltárta, miként kartellezett évtizedek óta a vezető öt német autóipari cég, a Mercedes, a BMW, a Volkswagen, az Audi és a Porsche. Miközben a verseny látszatát keltették, egymás között illegális megállapodásokat kötöttek. A cél: a gyártási költségek lenyomása és a technológiai újítások elkerülése. A dízelmotorok kibocsátási értékeinek meghamisítását is közösen döntötték el.
Azóta kiderült, hogy az állami versenyjogi szervek is tudtak a kartellezésről, de szemet hunytak fölötte. Ez pedig már a német jogállamba vetett hitet ingathatja meg sokaknál. A berlini kormánynak gyorsan kell cselekednie, elvégre szeptemberben parlamenti választások jönnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!