Donald Trump: Tűz és harag zúdulhat Észak-Koreára

Az amerikai elnök szerint ha a kommunista ország támadást tervez az USA ellen, akkor nagy bajba kerülhet.

MTI
2017. 08. 10. 21:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ha bármit lép vagy támadást tervez az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, akkor olyan bajba kerülhet, mint korábban kevés más nemzet. Hangsúlyozta, hogy keddi kijelentése, miszerint „tüzet és haragot zúdít” Észak-Koreára, talán nem volt eléggé kemény. Majd hozzátette: Phenjan „hosszú évek óta ezt csinálja országunkkal, és már ideje volt, hogy valaki felemelje szavát az országnak a népéért és más országok népeiért is”. Trump ugyanakkor leszögezte, hogy Washington továbbra is számol a feszültség tárgyalásos enyhítésével és a konfliktus ilyetén rendezésével.

Az elnök a bedminsteri (New Jersey) golfklubjában Mike Pence alelnökkel együtt jelent meg az újságírók előtt és nyilatkozott Észak-Korea ügyében. Amikor az egyik újságíró azt firtatta, hogy vajon várható-e megelőző csapásmérés Észak-Koreára, Trump határozottan kijelentette: „erről nem beszélünk soha, majd meglátjuk, mi történik”. Az elnök ismét kifejtette, hogy Kína tehetne többet is a helyzet rendezéséért, de azt hangoztatta, hogy szerinte Peking a jövőben aktívabb lesz ez ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.