Érzéstelenítés nélkül műtötték a beteget Norvégiában, belehalt

Fogadjunk, hogy el sem hitte volna, hogy Európa északi országában ilyen megtörténhet.

Kósa András
2017. 08. 12. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ez nem lenne elég: a hatalmas káoszban a beavatkozást végző orvos nem a beteg légcsövébe vezette a szondát, hanem a nyelőcsőbe, így a férfi már egyáltalán nem jutott levegőhöz. Nem véletlen, hogy az 58 éves férfi állapota kritikusra fordult, emiatt az orvosok ismét azonnali beavatkozás mellett döntöttek és felnyitották a mellkasát. Ismét érzéstelenítés nélkül, miközben nem vették észre, hogy a szonda rossz helyen van.

A férfit ezek után már újraéleszteni kellett, majd átvitték egy másik műtőbe, ahol végre észrevették, hogy a légcső helyett a nyelőcsőbe vezették be a szondát, de ekkor már késő volt. G. K. a jelentés szerint 15.03-kor meghalt – 52 perccel azután, hogy beszállították a kórházba.

Az orvosok ezt követően közölték a családdal a hamis információt, miszerint a családapa már azonnal meghalt, amint behozták, majd az esetet nem jelentették az illetékes hatóságoknak. Volt azonban egy orvos, Nils Sörheim (egyébként őt nevezték ki a gyermekek gyámjának is), akit nem hagytak nyugodni a a férfi halála körül az intézményben terjedő pletykák és saját vizsgálatba kezdett. Kiderült, hogy 2014. január 29-én az aneszteziológiai osztályon volt egy értekezlet, ahol az esettel foglalkoztak, majd az intenzív osztályon is, de azt az orvost, aki többször is jelezte, hogy a halál oka a szonda rossz helyre történő behelyezése lehet, írásban figyelmeztették „helytelen magatartása” miatt.

Az egészségügyi hatóság jelentése súlyos szabálytalanságokat tárt fel az esetnél, és mára már az UNN vezetése is elismeri, hogy hibáztak. Ez természetesen már nem hozza vissza G. K.-t a családjának, aki egyébként az UNN orvosa volt maga is. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.