Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki, Japán felett repült el

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A japán védelmi erő észlelte a rakétát, de nem tett kísérletet arra, hogy megsemmisítse azt.

MN
2017. 08. 29. 4:15

Ezzel a szóvivő arra célzott, hogy Peking szerint a válság kialakulásáért a nukleáris és rakétateszteket végző Észak-Korea és a közös hadgyakorlatokat tartó Egyesült Államok és Dél-Korea is felelős. Megismételte Kína azon javaslatát, hogy legyen egy „kettős moratórium”, amelyben az említett országok felhagynak a másikat provokáló tevékenységükkel.

A harmadik gyermek

A dél-koreai Yonhap News értesülései szerint az ország parlamenti hírszerző bizottságának hétfői ülésén a Nemzeti Hírszerző Szolgálat vezetője azt mondta, tudomásuk szerint 2017 februárjában megszületett Kim Dzsongun harmadik gyermeke. A baba neméről és nevéről nincsenek információi.

Az észak-koreai vezetőnek 2010-ben és 2013-ban is született egy-egy gyermeke feleségétől, Ri Szoldzsutól.

2013-ban a volt amerikai kosárcsillag, Dennis Rodman látogatást tett az országban, és ő kürtölte világgá, hogy Kim Dzsongun második gyermeke lány, akit Dzsu Áénak hívnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.