2100-ra 11,2 milliárd ember lehet a Földön, ennek több mint harmada, 4,5 milliárd fő Afrikában él majd az ENSZ becslései szerint. Már csak a roppant gyors népességnövekedés miatt is érdemes odafigyelni arra, ami az emberiség bölcsőjének számító kontinensen történik. Idén eddig hét nagyobb választás volt az afrikai országokban. Ezek mindegyike során akad olyan körülmény, amely nem arról árulkodik, hogy a szubszaharai Afrika megindult volna a demokratizálódás útján – persze az már önmagában kérdéses, rájuk kell-e erőltetni a nyugati típusú demokráciát.
Legutóbb a kontinens közepén fekvő Ruandában rendeztek választást, múlt hét pénteken az elnök személyéről döntöttek. Ezen a szavazatok 98,66 százalékát a 17 éve hatalmon lévő Paul Kagamé gyűjtötte be, a részvételi arány a kilencven százalékot is meghaladta.
A politikust harmadszor választották meg hét évre államfőnek, 2003-ban 95 százalékot, 2010-ben pedig „csupán” 93 százalékot szerzett. Legutóbb két kihívója akadt, egy zöldpárti jelölt és egy férfi, aki az elmúlt huszonkét évet emigrációban töltötte, de semmi esélyük sem volt arra, hogy a 17 éve regnáló elnök hatalmát megdöntsék.
Kagamé maga a tuszi népcsoporthoz tartozik, az 1994-es népirtásnak az általa vezetett Ruandai Hazafias Front vetett véget. Helyreállította a rendet, az ország gazdasága pedig afrikai viszonylatban virágzik, ám sokan vádolják a kormányzatot az emberi jogok megsértésével, a médiapluralizmus akadályozásával és az ellenzék elnyomásával. Tény, hogy a Ruandai Hazafias Front kritikusai közül nem egy ember eltűnt vagy furcsa körülmények között hunyt el. Kagamé egyébként azt követően indulhatott harmadszor az elnökségért, hogy 2015 nyarán nemzeti konzultációt tartottak erről Ruandában. A hivatalos kommunikáció szerint több millióan vettek részt a konzultáción (összesen mintegy 12 millióan élnek az országban), és mindössze tíz fő ellenezte az újraválaszthatóság korlátozásának felfüggesztését.
Kedden a Ruandától keletre fekvő Kenyában is választást tartanak. Az elmúlt évtizedben mindig megkérdőjelezték bizonyos körök a szavazás tisztaságát, ezért döntött úgy az ország vezetése, hogy a befolyásolás csökkentése érdekében szavazógépekkel dolgoznák fel a voksokat. A masinák azonnal továbbítanák a leadott szavazatokat a központba, ehhez internet-hozzáférésre van szükség. Ám a negyvenezer szavazógép több mint negyede, tizenegyezer nem kapcsolódik az internethez. Utóbbi azért is érdekes, mert Kenya igyekszik magát Afrika innovációs központjaként beállítani, olyan helyként, ahol a mobil kommunikációs technika virágzik – ehhez képest az említett szavazókörökben 3G-s mobilinternet-elérést sem tudnak biztosítani. A tizenegyezer szavazókör egy részét áthelyezik olyan pontokra, ahol jobb a térerő, egyes helyeken pedig műholdas eléréssel oldják meg a problémát.
A választáson egyszerre döntenek az önkormányzatok összetételéről és az elnök személyéről is. Utóbbi versenyben több jelölt is van, de kettő igazán esélyes: Uhuru Kenyatta jelenlegi elnök, valamint egy korábbi miniszterelnök, Raila Odinga – a felmérések szerint fej-fej mellett állnak. Itt is akadnak gondok: múlt hétvégén letartóztattak és kiutasítottak egy amerikai és egy kanadai állampolgárt, akik Odinga kampányán dolgoztak. A mostani eljárás tisztaságát megkérdőjelezi az, hogy egy független vizsgálat szerint a választási bizottság több mint egymillió olyan kenyait vett fel a választói névjegyzékbe, akik már elhunytak. Maga Odinga is arra mutatott rá: csak akkor veszíthet, ha Kenyatta elcsalja a választást.
A fentiek is jól illusztrálják, hogy a gyarmati uralom alól több mint fél évszázada felszabadult szubszaharai Afrika demokratizálódása nem zökkenőmentes. A Freedom House 2016-os jelentése szerint mindössze tíz szubszaharai afrikai állam számított szabad demokráciának, 18 részben szabad demokráciának (köztük Kenya), 19 pedig nem szabad demokráciának (köztük Ruanda). A washingtoni Brookings Intézet 2017-es, Afrikára vonatkozó előrejelzése szerint a világszerte csökkenő biztonságérzetet a felhasználhatják az afrikai vezetők arra, hogy korlátozzák a szabad mozgást és a szólásszabadságot. Alemayehu G. Mariam politikatudós még 2010-ből származó megállapítása szerint az afrikai választópolgárok elsősorban a megélhetésük miatt aggódnak, csak második szempont számukra, hogy mennyire érvényesülnek a szabadságjogaik.
A Kaliforniában oktató etiópiai professzor úgy vélte, a nyugati típusú demokrácia nem működőképes és idegen az afrikaiak számára, mivel a kontinensen nincsenek meg a modell előfeltételei és történelmi előzményei. Mint írta, a liberális demokrácia csak komoly gazdasági növekedés után lesz képes elterjedni a kontinensen – más kérdés, hogy Ruanda fejlődése éppen ennek mond ellent. Ráadásul a Freedom House vonatkozó adatai szerint az afrikai demokráciák helyzete folyamatosan javul – 1990 környékén ugrásszerűen, azóta lelassulva.
