Nem mondható bensőséges hangulatúnak a belső-mongóliai Csurihe (Zhurihe) katonai támaszponton minap megrendezett születésnapi rendezvény. Tizenkétezer kínai katona menetelt, vezetett tömött sorokban harckocsit vagy ballisztikus rakétákat hordozó teherautót. A felszerelés fele olyan új, hogy nyilvánosan most mutatták be először. Mindezzel a kínai hadsereg – hivatalos nevén Felszabadító Néphadsereg – kilencvenedik születésnapját ünnepelték, bár az esemény funkciója sokkal inkább a jövőbe tekintő erődemonstráció, semmint a történelmi múltra való emlékezés volt.
A kínai propagandisták mindent megtettek, hogy a lehető legcsillogóbb képet mutassák magukról a díszszázadok, de a sivatag pora kissé rontotta az összképet, írja a Quartz. Mire az utolsó alakulatok is elhaladtak a felső pártvezetők, köztük Hszi Csin-ping (Xi Jinping) tribünje előtt, már nyakig porosak voltak, hiába suvikszolták a csizmákat, polírozták a harckocsikat. A védelmi minisztérium szóvivője természetesen nem esett zavarba, kifejezetten áradozott a „porlepte harctéri atmoszféráról”. Az elnök köszöntőjében – a szokásos dicsőítő frázisokon túl – volt egy meglepő mondat, amely nem feltétlenül boldogította a felvonuló katonákat. A hadsereg teljes átalakítására hivatkozva ugyanis kirúgnak 300 ezer embert. No persze nem arról van szó, hogy Kína visszavenne katonai ambícióiból, épp ellenkezőleg. Rájöttek, hogy az elkövetkező háborúkat nem a harctéri katonák milliói nyerik majd meg – a kínai hadsereg létszáma jelenleg 2,3 millió –, hanem a külföldi bázisok, drónok, rakétaelhárító rendszerek, tengeralattjárók, repülőgép-hordozó anyahajók. E tekintetben pedig – az ország rendelkezésére álló töméntelen exportbevétel segítségével – soha nem látott gyorsasággal fejlődnek. Sokak szerint félelmetes gyorsasággal.
A kínai haditengerészet aktivitása a legutóbbi időkig szinte kizárólag a Dél- és a Kelet-kínai-tengerre korlátozódott. Évtizedek óta területi vitáik vannak Japánnal néhány, önmagában értéktelen szigetecske fölötti fennhatóság miatt, amelyek segítségével azonban jelentősen kiterjeszthetnék felségvizeik határait. Ez a regionális fókusz a közeljövőben gyökeresen megváltozhat, az amerikai kongresszus amerikai–kínai kapcsolatokért felelős bizottsága elé terjesztett jelentés ugyanis megállapítja, hogy „Kína olyan katonai képességeket épít fel, amelyek segítségével képes helytállni ellenséges légi, felszíni és felszín alatti szituációban is a messzi tengereken”. Tehát a jövőben Kína már nemcsak a partjai mentén húzódó szigetcsoportok határolta térségben tud katonai akciókat végrehajtani, hanem gyakorlatilag bárhol a világon.
A jelentés, amelyet a The National Interest szemléz, kiemeli, hogy ehhez szinte minden elképzelhető felszereléssel, szállító- és támadóalkalmatossággal rendelkezni fognak: repülőgép-anyahajókat, hatalmas szállítórepülőket, tengeralattjárókat építenek. Utóbbiak között vannak atommeghajtású, dízel-elektromos, illetve nem nukleáris, de légköri levegőt nem igénylő – úgynevezett „légfüggetlen” – meghajtású járművek is. Ezekkel az évtized végére Kína lehet a harmadik legerősebb tengeralattjáró-hatalom a világon az Egyesült Államok és Oroszország után.
A hagyományos hadigépezet mellett a kínai mérnökök sem szűkölködnek formabontó ötletekben, amelyek közül talán néhány hamarosan kilép majd a James Bond-filmek világuralomra törő főgonoszainak őrült világából. Ezek a találmányok főként Amerika legnagyobb katonai előnyét, a globális elektronikus megfigyelőhálózatot igyekeznek ellensúlyozni, például úgynevezett közvetlen energiafegyverek segítségével. Egyikük az űrbe telepített lézerágyú, amelynek elvét már 2013-ban publikálta három kínai tudós. E fegyver nagyjából öt tonnát nyom majd, és alacsony Föld körüli pályára telepítik. Célpontjai az ellenséges kommunikációs és felderítő műholdak. A fejlesztését könnyen támogathatja a kínai hadsereg, minthogy a teljes kínai űrprogramot ők ellenőrzik. 2023-ra helyezhetik szolgálatba.
A kínai katonai kiadványokban említenek fejlesztés alatt álló sugárfegyvereket, mikrohullámú sugárzással operáló berendezéseket is. Mintha eszük ágában sem lenne titokban tartani fejlesztésüket. A kínai hadsereg tavaly Fényháború címmel könyvet jelentetett meg, amely arról szól, hogy az energiafegyverek milyen fontos szerepet fognak betölteni a jövő háborúiban. Éppen ez a nyíltság tesz szkeptikussá sok elemzőt.
Nem tudni ugyanis, hogy mennyi ezekből a blöff, az alaptalan, elismerésre áhítozó dicsekvés és mennyi a tényleges eredmény. Azt független szakértők is megerősítették, hogy 2005-ben egy földfelszíni lézerrel valóban sikerült a kínai hadseregnek műholdat elvakítania, de hogy ennél mennyivel jutottak azóta előbbre, az kérdéses.
A hírszerzésben is felveszi a versenyt Kína az Egyesült Államokkal. Az űrbe kémműholdakat, a partokra és speciális hajók fedélzetére hosszú távú megfigyelést, lehallgatást lehetővé tévő rendszereket telepítenek, illetve sok ezer kilométert a levegőben tölteni képes felderítő drónjaik is vannak. A globális akciókhoz elengedhetetlen logisztikai létesítmények terén is egyre jobban állnak. Négy, a repülőgépek üzemanyag-ellátását segítő tankerhajót építenek jelenleg is, az évtized végére húsz ilyennel fognak rendelkezni. De az utánpótlási csatornák biztosítása szempontjából a legfontosabbak a külföldi katonai bázisok.
Az országon kívüli első kínai katonai támaszpontot épp a minap nyitották meg a kelet-afrikai Dzsibutiban. A kínai hadsereg persze azzal magyarázza a bázis létjogosultságát, hogy általa katonáik hatékonyabban vehetnek részt az ENSZ afrikai humanitárius és békefenntartó misszióiban, de kevesen vannak olyanok, akik ne a kínai csapásmérő erő globális kiterjesztésének állomását látnák a dzsibuti bázis megnyitásában. „A dzsibuti bázisnak semmi köze a fegyverkezési versenyhez vagy a katonai expanzióhoz, Kínának esze ágában sincs e logisztikai központot katonai erősséggé alakítani” – bizonygatja az állami Xinhua hírügynökség többé-kevésbé hihetően. Tény: Afrika különösen fontos szerepet játszik Kína globális szuperhatalmi pozíciót célzó külpolitikájában.
Az ország első külföldi békefenntartó vállalkozásának helyszíne Dél-Szudán – még ma is ott állomásozik 700 kínai katona –, és hasonló rendeltetéssel megfordultak már kínai katonák Kongóban, Maliban, Szudánban, Libériában is. Sőt, a kínai nagykövet most ajánlotta fel, hogy szívesen átveszik az Eritrea és Dzsibuti közötti vitatott határ őrzését a kivonuló katari katonáktól. Persze mindvégig a humanitárius motivációt hangsúlyozzák, de e küldetéseket nehéz nem éles harctéri hadgyakorlatként értékelni. Dzsibuti, bár területe csak egynegyede Magyarországénak, rendkívül fontos stratégiai jelentőséggel bír. A Szuezi-csatorna közelében fekszik, így onnan könnyen figyelemmel kísérhető – illetve adott esetben befolyásolható – a tengeri kereskedelem jelentős hányada. Nem véletlen, hogy Dzsibutiban egymást érik a külföldi katonai bázisok. Ott vannak az amerikaiak, a japánok, a britek és a franciák is. Még meg sem nyitott a dzsibuti kínai bázis, máris arról szólnak a hírek, hogy az ország második külföldi támaszpontja Pakisztánban lehet.
Peking haditengerészeti potenciáljának legszemléletesebb bizonyítéka az volt, amikor néhány hete egy új, alig kétéves kínai romboló részt vett egy közös orosz–kínai hadgyakorlaton a Balti-tengeren, tudósít a CNN. Akár csak egy évtizede is elképzelhetetlen lett volna, hogy a kínaiak a fél világot átszelve bármiféle katonai akciót tudnának végrehajtani az európai vizeken. A hadgyakorlatot, amelyben a kínaiak mellett egy tucat orosz hajó vett részt, a Lengyelország és Litvánia közé ékelődött, orosz fennhatóságú Kalinyingrádi területen lévő támaszpontról irányították.
A Hefei nevű kínai romboló vezette flottillát gyanakodva kísérték végig a La Manche csatornán és az Északi-tengeren a brit, a dán és a holland hadihajók. A Balti-tengert nem véletlenül választották a hadgyakorlat helyszínéül a résztvevők. A térségben ugyanis feszülten néznek farkasszemet a NATO- és az orosz erők, Kína pedig vélhetően egyenrangúságát igyekezett részvételével demonstrálni. A flottilla miközben végighajózott a Földközi-tengeren, már éles lőgyakorlatot is végrehajtott.
