Vízhiány Rómában: Trumpot is tetemre hívják

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A klímaváltozást és a lyukas csöveket okolják, de szeptemberig elkerülték az ellátási katasztrófát.

Favero-Fürjész Judit Éva
2017. 08. 01. 14:55

Paolo Saccani, az Acea elnöke felháborodott a döntésen, ugyanis szerinte „a tó szintje maximum másfél milliméterrel csökkenhet a vízellátás szükségeinek kielégítéséhez, és egy normális időszakban ez természetesen visszatöltődik”. Saccani ezután fenyegetően nyilatkozott: „ha leállítják ezt a vízforrást, az legalább másfél millió római lakost fog érinteni, ami az évi legnagyobb kánikulában gondokat okozhat, előfordulhat, hogy napközben a háztartásokban órákig nem lesz víz”.

Eközben sokan kritizálják a céget, mert évek óta nem gondoskodik az infrastruktúra karbantartásáról, és mert ha bármi probléma van, rögtön a vízellátás korlátozásával fenyegetőzik. A római vízhálózat ugyanis annyira elavult, hogy a csöveken átszaladó víz 45 százaléka pocsékba megy, kifolyik a lyukakon, repedéseken.

De hova tűnik a Bracciano-tó? A vízszint drasztikus csökkenését először ez év márciusában figyelték meg, akkor indultak el az első mérések. A tó mind turisztikai, mind biológiai szempontból nagyon fontos. Flóráját tekintve az egyik leggazdagabb az európai tavak közül: 17 faj él benne. Többük viszont a tószint csökkenése miatt kihalásra van ítélve. Helyi civil szervezetek kutatók segítségét kérték, hogy elemezzék, mi történik. Eszerint egyrészt a csapadék mennyiségének csökkenése, másrészt a hőmérséklet emelkedése a fő probléma.

Az előző évek adatainak összevetésével kiderült, hogy hasonló, de nem ennyire vészes szintet akkor ért el legutóbb a Bracciano, amikor szintén kevés eső és/vagy nagy meleg volt a területen: 2003 nyarán és 2006–2007 őszi–téli időszakában. Ezenkívül a tó körülbelül öt hónappal le van maradva a természetes körforgásához képest. A helyzet romlásához csak hozzátesz az, hogy egyesek szerint egyre jobban igénybe veszi a tavat az Acea vízkitermelése. A Bracciano-parti városokban élő lakosok petíciót indítottak, hogy arra kérjek Lazio régiót, Róma, Bracciano, Anguillara Sabazia és Trevignano Romano városok önkormányzatait, hogy csökkentsék a vízkitermelést a tóból és egyéb forrásokat is vegyenek igénybe, ne csak a tavat.

Július 28-án kellett volna érvénybe lépnie a kiemelés csökkentéséről szóló említett határozatnak, de Zingaretti kormányzó elnapolta a bevezetést szeptemberig. Virginia Raggi római polgármester Twitter-üzenetben személyes győzelmeként üdvözölte a döntést: „Elkerültük, hogy másfél millió ember víz nélkül maradjon. Ez jó hír mindenki számára! De továbbra is oda kell figyelnünk rá!”. Az új döntés értelmében bár az Acea továbbra is szivattyúzhat vizet a tóból, de első ütemben le kell csökkentenie másodpercenként 400 liternyire, majd augusztus 11-től 200-ra a kivételt. Így elkerülhetik a vízellátási katasztrófát. Gian Luca Galletti, a környezetért felelős miniszter meg is köszönte a kormányzó munkáját, mert így szerinte sikerült elkerülni, hogy „több százezer római víz nélkül maradjon, és hogy a város nemzetközi viszonylatban rossz színben tűnjön fel”.

Az is a kormányzó kezére játszik, hogy az olasz főváros augusztus második felében általában kiürül. Az olasz nemzeti ünnep ugyanis augusztus 15-én van, így az előtte és utána való héten csaknem minden bezár, és mindenki szabadságra megy. Ám ha a helyiek el is tűnnek, a város sok turistát vonz a nagy meleg ellenére. Nem is beszélve arról, hogy bár egy időben szó volt róla, hogy leállítják a város ivókútjait, pont ezt kellene elkerülni a nagy hőségben. A hajléktalanok, migránsok részére sokszor ezek nyújtják az egyetlen vízforrást.

A problémát tehát szeptemberig csak nagyjából oldották meg, ugyanis akkortól Zingaretti kormányzó eddigi határozata alapján nem lehet több vizet venni a Bracciano-tóból, alternatív forrásokat kell felkutatni. Az Acea ellen időközben eljárás indult, hogy megvizsgálják, működése mennyire árt a környezetnek. A cég pedig sürgősségi tervezetet mutatott be arról, hogyan próbálják a törött, rozsdás csövek mielőbbi karbantartását elkezdeni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.