„Az iraki elnök terrorista, a bagdadi kormány pedig Irán bábja” – így foglalta össze egy veterán kurd katona a szavazóhelyiségből kilépve, hogy miért nem akarnak többé Irakhoz tartozni. A pesmerga haderő egykori és jelenlegi tagjai voltak a leglelkesebb résztvevői a Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazásnak; talán éppen azért, mert ők szó szerint az életüket áldozzák a kurd határok megvédésére, és az Iszlám Állam elleni harctéri sikereikkel ők adták a szilárd alapot a kurd vezetés elszakadási törekvéseihez.
Az elszánt és jól felszerelt pesmerga katonáit hatalmas tisztelet övezi Iraki Kurdisztánban, csakúgy, mint a sereg főparancsnokát, aki maga Maszúd Barzani elnök. Az ő arcképe majdnem olyan gyakran köszön vissza Erbíl utcáin, mint a magyar zászlótól csak egy napkorongnyival különböző kurd lobogó.
Barzani elnök a voksoláson (és az ahhoz kapcsolódó összes nyilvános szereplésen) hagyományos kurd népviseletben jelent meg, és így tett a kurd férfiak jelentős része is: ők a buggyos nadrágból, széles övből és egyszerű felsőből álló ruhakombinációval öltöztek ki a nagy eseményre, és voltak, akik még a gyermekükre is tradicionális öltözéket adtak a jeles alkalomból. Mert ez a pár nap a kurd nemzeti büszkeség ünnepe, és korántsem azért, mert a sikeres népszavazás után azonnal megszületik a független Kurdisztán – mind tudják: még nem fog. Ők viszont már arra is nagyon büszkék, hogy meg tudták rendezni ezt a referendumot, miközben az összes szomszédjuk és maga Irak is mindenáron le akarta beszélni őket róla.
A referendum biztonsági hátterét tehát a pesmerga katonák adják, a legitimitását pedig az, hogy pénzt és energiát nem kimélve a kurd regionális kormány nemzetközi megfigyelők és újságírók százait utaztatta ide, hogy az egész világ lássa, működőképes demokráciában élnek a Kurdisztáni Autonóm Régió lakói.
A külföldi látogatókat pedig mindenki szívélyesen fogadja: az amúgy is legendás kurd vendégszeretet még erőteljesebben nyilvánul meg azokkal szemben, akik majd a helyiek jó hírét vihetik a világban. A lelkesedés leglátványosabb jele, hogy míg máskor, máshol a turista kéri meg az érdekesebb helyi arcokat, hogy álljanak össze vele egy fotóra, itt a kurdok ragaszkodnak hozzá, hogy minél több vizuális emlékük legyen messziről jött reménybeli jótevőikről.
Nagyon akarnak tehát bizonyítani az iraki kurdok a nemzetközi közvéleménynek – de ahhoz, hogy a fesztivál a népszavazás után is folytatódhasson, a hagyománytisztelet, büszkeség és nyitottság mellett a sokkal kevésbé nemes, de hasznosabb politikai manőverezési képességre is nagy szükség lesz.
