Egy Skóciában gyakorló magyar orvos sem látja tökéletesnek a helyzetet. – A brit egészségügyi rendszer sajnos nincs fénykorában. Nagy az orvoshiány, ami abban is megmutatkozik, hogy az NHS England próbál külföldi háziorvosokat toborozni. 2021-ig ötezer szakembert hoznának be – mesélte. Arról is beszámolt, hogy csaknem harmadával növekedtek a betöltetlen helyek szakorvosi képzésre 2017-ben 2016-hoz képest.
Attól még, hogy kint sem gondtalan az élet, a magyarországi körülmények sokakat elriasztanak a hazajöveteltől. Fő visszatartó erőként a hálapénzrendszert, a „mutyizást”, valamint rossz kórházi állapotokat jelölték meg. A legtöbben azt mondták, ha el kellene menniük, más angol anyanyelvű országban vállalnának munkát.
– Nem a kint dolgozó orvosokon múlik, hogy hányan mennek vagy maradnak, hanem az otthoni körülményeken – vélekedett Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szövetségének elnöke is. Mint mondta, határozott véleménye, hogy egy tisztességes szakképzést, megélhetést – vagyis nem nyugat-európai béreket, hanem a magyar viszonyok között egy orvost megillető béreket – és életpályát nyújtó egészségügyi rendszerbe sokan boldogan visszamennének, hiszen a külföldi munkavállalás nem cél, hanem szükséges rossz. – E feltételek teljesüléséhez közelebb kerültünk az elmúlt években, de még mindig nagyon messze vagyunk – tette hozzá. Szerinte érdemben nem fognak változni az orvosok, ápolók munkavállalásának lehetőségei, amíg szüksége lesz az NHS-nek ezekre a munkavállalókra.
Vagyis egyszerűen szólva, ha a brexit miatt korlátoznák is a munkavállalók számát, a magyar orvosok nem tervezik, hogy tömegesen hazaköltöznek, és nem is annyira a fizetés, mint inkább a körülmények miatt.
Egy, a napokban kiszivárgott dokumentum szerint egyébként pont az egészségügyi dolgozókat nem háborgatnák a brexit után sem, a legújabb terv – ha hihetünk neki – az alacsony képzettségűek belépését korlátozná.
A brit egészségügyi árnyékminiszter azonban borúlátóbb, Julie Cooper a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy teljességgel elképzelhetőnek tűnik számára az uniós bevándorlás akár az orvosokat is érintő korlátozása. Ez viszont szerinte komoly vérveszteség lenne, tekintve, hogy ma sincs elég orvos és ápoló az Egyesült Királyságban. Az ellenzéki politikus felvetette: elképzelhető, hogy a lépéssel a brit kormány a bevándorlásellenes szavazók körében próbál népszerűséget nyerni. Csakhogy szerinte ez szűk látókörű hozzáállás, hiszen nincs fontosabb az emberek jóléténél, márpedig az ezt garantáló egészségügy – mely a gazdasági eredményekre is komoly hatással van – nehéz helyzetbe kerülne a kontinensről érkező kollégák nélkül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!