„Orbán Viktor legalább kész megnyitni a vitát”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

David Alton, Liverpool lordja szerint a britek és a közép-európaiak irtóznak az Európai Egyesült Államok gondolatától.

Kuthi Áron
2017. 09. 19. 17:20

– A kérdés még nyitott, vagy úgy érzi, eldőlt már?
– Na, ez az a kérdés, amelyre az ön generációja fog válaszolni, nem az enyém. Ám visszatérnék arra, hogy Orbán Viktor miért érzi magához közel állónak Nagy-Britanniát. Néhány éve vezettem egy ülést a Chatham House-ban, ahol ő is részt vett. A nemzetállamok jövőjéről beszélt, továbbá sok olyan területet érintett, amelyet mi is kritikával illetünk. A keresztény gondolat eltűnését a társadalom szövetéből és azt, hogy meddig lehet erőltetni a liberalizmust a közbeszédben. A legnagyobb véleményformáló médiumok írásai ellenére a kormányfőt rendkívül kedvezően fogadta a hallgatóság.

– De miért volt a nagy rajongás? Orbán Viktor nyugaton autoriter vezetőként, EU-kritikusként ismert.
– A politikusok gyávává váltak az általa említett témák bedobásában. Rendben, nem értünk mindig egyet Orbán Viktor érvelésével és elképzeléseivel, de nem szabad tőle elvitatni a szándékot, hogy ő legalább meg akarja nyitni a vitát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.