– Lassan tizenöt hónap is eltelt a tavalyi brexitnépszavazás óta. Ön hogy látja: belenyugodtak az emberek a döntésbe, megbarátkoztak a gondolattal, hogy tényleg kilép az ország az EU-ból?
– Nagyon sok függ attól, hogy ezt a kérdést az ország mely részén és melyik generációnak tesszük fel. Még mindig rengeteg, egymásnak ellentmondó vélemény kering a brexitről. A szavazás előtt Nagy-Britannia teljesen megosztott volt, de nem vagyok biztos benne, hogy ha ma megismételnénk a voksolást, ez másképp lenne. A megosztottság megmaradna, és az eredmény ugyanaz lenne. Van viszont egyfajta erősödő meggyőződés bennünk, hogy az EU elhagyása nem jelenti az európai barátok elhagyását, meg fogjuk találni az együttműködés útjait. Én a maradásra szavaztam, és sajnálom, hogy kilépünk, de ez még nem a világ vége. A brüsszeli és a londoni vezetésnek is az most a feladata, hogy az uniós alapító atyák szellemiségéből a legtöbbet megmentse.
– A kilépéssel felértékelődik az Amerikai Egyesült Államok szerepe, befolyása. Mi a kormány elképzelése a geopolitikai térvesztés ellensúlyozására? A velük való szoros szövetségre lépés, vagy az EU közelében maradás?
– Nem hinném, hogy ez a kettő kizárja egymást. Működik mindkettő egymással párhuzamosan is. Viszont itt van nekünk a történelmi, kulturális kapcsolatokkal átszőtt Brit Nemzetközösség, ez a rendkívül kreatív világhálózat, a közös nyelv, amely rengeteg országgal tudja fenntartani ma is a kontaktust. A jövő miatt tehát nem kell aggódni, de úgy vélem, gyorsabban kellene a végére járni a dolgoknak, mint ahogy ez ma történik. Az embereket inkább az érdekli, meddig fog még a brexit a levegőben lógni. És ha kusza kilépési folyamatba keverjük magunkat, az a jövőre sem lesz jó hatással. Szembesülni kell a valósággal.
– David Cameron kormányfőként ugyanúgy a nemzetállamok elsőségéért állt ki a föderalista berendezkedéssel szemben, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A kérdés persze nem dőlt el azzal, hogy az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, de a téma azért az asztalon hever. A nemzetállami gondolat tehát velünk marad sokáig?
– Összetett dologról beszélünk, szerintem nincs ellentmondás abban, hogy legyenek erős nemzetállamok, közöttük szoros legyen a kapcsolat. Az alapító atyák azt biztosan nem akarták, hogy az egyes országokat lenyomva alakuljon ki nemzetek feletti együttműködés. Az új tagállamok és a britek abban közösek, hogy a szovjet hatalom alatt élt közép-európai emberek és a brit mivoltukra büszke britek, akik nem akarnak Brüsszel vagy Strasbourg árnyékában élni, egyformán irtóznak a nagy léptekkel közelítő Európai Egyesült Államok gondolatától.
– A kérdés még nyitott, vagy úgy érzi, eldőlt már?
– Na, ez az a kérdés, amelyre az ön generációja fog válaszolni, nem az enyém. Ám visszatérnék arra, hogy Orbán Viktor miért érzi magához közel állónak Nagy-Britanniát. Néhány éve vezettem egy ülést a Chatham House-ban, ahol ő is részt vett. A nemzetállamok jövőjéről beszélt, továbbá sok olyan területet érintett, amelyet mi is kritikával illetünk. A keresztény gondolat eltűnését a társadalom szövetéből és azt, hogy meddig lehet erőltetni a liberalizmust a közbeszédben. A legnagyobb véleményformáló médiumok írásai ellenére a kormányfőt rendkívül kedvezően fogadta a hallgatóság.
– De miért volt a nagy rajongás? Orbán Viktor nyugaton autoriter vezetőként, EU-kritikusként ismert.
– A politikusok gyávává váltak az általa említett témák bedobásában. Rendben, nem értünk mindig egyet Orbán Viktor érvelésével és elképzeléseivel, de nem szabad tőle elvitatni a szándékot, hogy ő legalább meg akarja nyitni a vitát.
