Washingtonban készen áll az elnöki rendelet a Phenjannal kereskedelmi kapcsolatokat fenntartó országok ellen – közölte Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán újságírókkal.
Mnuchin hangsúlyozta: ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely hétfőn ül össze ismét, nem hoz szankciókat a Phenjannal kereskedelmi kapcsolatokat fenntartó valamennyi ország ellen, akkor az elnök „a megfelelő időben fontolóra veszi” a rendelet aláírását.
Észak-Korea vasárnap jelentette be, hogy föld alatti hidrogénbomba-robbantást hajtott végre. Hétfőn rendkívüli ülésre összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ahol Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet minden korábbinál erőteljesebb szankciókat követelt. A BT azonban csak korábbi állásfoglalásait ismételte meg, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tartsa tiszteletben, hajtsa végre az eddigi szankciókat. Az amerikai kormányzat elsősorban Kínánál szeretné elérni, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon Észak-Koreára. Washington szerdán Phenjan elleni olajembargót és a textilexportja elleni bojkottot sürgetett.
A helyi lakosság és a környezetvédők heves tiltakozása ellenére befejeződött a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése Dél-Koreában, a szöuli védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a fegyverek hadrendbe állítása az észak-koreai fenyegetések miatt vált sürgőssé – írja az MTI.
A Yonhap hírügynökség helyszíni beszámolója szerint több ezer rendőr segített szabaddá tenni az utat a rakétaindítókat és más katonai eszközöket szállító konvoj számára, és a helyi lakosok összecsaptak velük. A tiltakozók odaláncolták magukat az úton keresztbe állított teherautókhoz, mások élőláncot alkottak, és egymáshoz kötözték magukat, hogy a rendőrök ne tudják őket egymástól elválasztani. Több tucat tiltakozó és rendőr megsérült, a közeli kórházakba szállították őket. A helyi lakosok elsősorban attól tartanak, hogy a rakétarendszer modern radarjai által kibocsátott elektromágneses hullámok egészségügyi és környezetvédelmi gondokat okozhatnak.
Dél-Korea és az Egyesült Államok két THAAD-üteget májusban állított hadrendbe az ország déli részén, Szöultól 190 kilométerre. Most újabb négy rakétaüteget telepítettek a fővárostól 300 kilométerre délre lévő új rakétatámaszpontra.