A várakozásoknak megfelelően a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött az előre hozott osztrák parlamenti választásokon a vasárnapi előzetes eredmények szerint. Ezzel az is eldőlt, hogy a jobboldali párt jelöltje, Sebastian Kurz lehet a kancellár, így pedig Ausztria adja majd Európa legfiatalabb kormányfőjét.
A választás előzetes végeredménye szerint a szavazáson az ÖVP győzött a voksok 31,6 százalékával, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,9) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 26 százalék) előtt. Az eredmény megközelíti a 100 százalékot, de nem teljes, csak a levélszavazatok megszámlálása után, csütörtökön lesz végleges. Az ÖVP-nek a jelenleginél 15-tel több, 62 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Az SPÖ továbbra is 52, az FPÖ pedig immár 51 képviselővel rendelkezhet, 11-gyel többel az eddiginél.
Szintén új fejlemény, hogy a jelek szerint a Zöldek mégsem jutottak be a parlamentbe, mert nem érték el a szükséges négyszázalékos küszöböt.
Délután még másképp nézett ki a helyzet, az ORF televízión közzétett exit poll felmérés ugyanis 30,2 százalékot jelzett a konzervatívoknak, a radikális szabadságpártnak (FPÖ) 26,8 százalékot, az eddigi vezető politikai erőnek, a baloldali SPÖ-nek pedig csak 26,3 százalékot.
Jól látszik, hogy a második helyért nagy volt a verseny, de az is, hogy a jobboldali pártok komoly győzelmet arattak.
Jelen állás szerint két kisebb párt, a Neos és a Pilz jutott még be a törvényhozásba.
Sebastian Kurz bejelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget „nagy alázattal\" felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erőként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni. Azt nem árulta el, kivel akarnak koalíciót alkotni, csak annyit mondott, minden parlamenti párttal leülnek tárgyalni.
„Pontosan erre számítottunk, reménykedünk benne, hogy Kurznak sikerül majd elérnie az elé kitűzött célt – nyilatkozta Bécsben a Magyar Nemzetnek Josephus Reisinger néppárti politikus. „Hatalmas öröm ez nekünk, ő az a vezető akire ennek az országnak most szüksége van” – folytatta. A koalícióról egyelőre még nem tudott biztosat mondani, de mint közölte, arra számít, hogy már hétfőn elkezdhetik megvalósítani a programjukat és ebben nem akadályozza majd őket semmi.