A világ egyik legfiatalabb országvezetője lett a 37 éves Jacinda Ardern azzal, hogy néhány napja meg tudott egyezni partnereivel, és megalakították a kormányzó koalíciót Új-Zélandon.
A nő kilencévnyi ellenzéki lét után tudta kormányra vezetni az Új-zéldani Munkapártot. Győzelmében nagy szerepe volt annak, hogy a sokáig verhetetlennek tűnő John Key konzervatív miniszterelnök tavaly decemberben váratlanul lemondott. A Nemzeti Párt Bill English személyében új vezetőt választott, és bár meg tudták nyerni vele a választást, koalíciós partnerüknek csak egy mandátum jutott, így az ellenzéki munkáspárt próbálkozhatott. Jacinda Ardern közel egy hónapos tárgyalás végén meggyőzte a zöldeket és az Új-Zéland Mindenekelőtt nevű populista alakulatot, és végül kormányt alakíthatott.
A politikust a magyar baloldali-liberális politikai térben el is kezdték ünnepelni, miután a 444 írt róla egy rövidke portrét Szocdem dj a világ legfiatalabb női kormányfője címmel. A Justin Trudeau-hoz és Barack Obamához hasonlatos „rocksztár típusú vezetőnek” is nevezett Ardernről azonban itt csak fél mondatban említették, hogy 2008-ban – nem sokkal azelőtt, hogy a parlamentbe került volna – ő lett a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) elnöke.
Ez a szervezet 2009-ben történetesen Magyarországon tartotta éves egyhetes világtalálkozóját. A zánkai esemény zárórendezvényén Bajnai Gordon miniszterelnök és az aznap születésnapos Lendvai Ildikó MSZP-elnök is megjelent, beszédet is mondtak. A hatvanöt országból érkezett háromezer fiatal előtt Ardern is felszólalt, a szervezőket – az MSZP ifjúsági szervezetét, a Zuschlag János ügye miatt emlékezetünkbe vésődött Societast –, valamint Bajnai Gordont is elvtársnak nevezte. A későbbi új-zélandi kormányfő arról is beszélt, hogy a baloldal világszinten vesztésre áll a neoliberalizmussal szemben – mondta mindezt úgy, hogy nem sokkal korábban Nagy-Britanniában a neoliberális Tony Blair-féle Munkáspártnak dolgozott.
„Miközben mindenki gazdasági válságról beszélt, mi annak neveztük, ami: neoliberális válság” – jelentette ki 2009-ben Ardern. Az egészben az a legszebb, hogy a gazdasági válságot követően Új-Zélandot pont a neoliberális gazdaságpolitika állította növekvő pályára. John Key kormányzását visszasírják a helyi vállalkozók, joggal, hiszen az ország az egyik leggyorsabban fejlődő állam lett a világon. A munkanélküliség öt százalék alá csökkent, a bruttó hazai össztermék növekedése pedig 2,8 százalékos lesz 2022-re a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint.
Az új új-zélandi kormányfővel kapcsolatban még két magyar vonatkozásra bukkantunk. Négy évvel ezelőtt, a választás előtt arról beszélt a parlamentben, hogy csökken a munkahelyek száma az országban. „A minisztériumnak el kellene mennie megnézni, hogy az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Magyarországon, Írországban, az Egyesült Államokban és Kanadában miért mennek másképp a dolgok” – mondta egy ponton Jacinda Ardern.
Két évvel később, egy 2015-ös interjúban a bevándorláspolitikáról kérdezték, hogy ha sok hajó tartana Új-Zéland felé, az ország német mintára befogadná-e a rajtuk utazókat vagy magyar mintára nem engedné be a bevándorlókat. „Remélem, hogy olyanok lennénk, mint Németország” – válaszolta Ardern. A nőt egyébként a The Wall Street Journal így jellemezte szeptember elején a Twitteren: „Új-Zéland Justin Trudeau-ja, aki a bevándorlás tekintetében inkább Trump”. Jacinda Ardern akkor kiakadt az összehasonlításon, más kérdés, hogy pártja húsz-harmincezer fővel csökkentené a bevándorlási kvótát.
Részben emiatt is el vannak keseredve az eddigi kormánypárt szimpatizánsai. Egyikük, egy magyar, a lapunknak már többször nyilatkozott Pappito blogján arról írt, hogy az új kormány olyan jóléti intézkedéseket tervez, amelyek jelentősen növelik az állami kiadásokat. „Ez milliárdokba fog kerülni az adófizetőknek, az hétszentség” – írta az egyik tervezett lépésről, de a tervek szinte mindegyikére igaz ez.
