Donald Trump az amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozás vizsgálatát boszorkányüldözésnek nevezte vasárnap, és Hillary Clinton szerepének kivizsgálását követelte az orosz Roszatommal való szerződéskötés ügyében.
Az amerikai elnök négy Twitter-bejegyzést szentelt a témának azt követően, hogy előzőleg – szombatra virradóra – a CNN hírtelevízió kiszivárogtatta, hogy vádemelés lesz, és hétfőn sor kerül az első letartóztatásra is a Robert Mueller különleges ügyész vezette vizsgálat nyomán. Ez a vizsgálat a tavalyi elnökválasztási folyamatba való esetleges orosz beavatkozást, valamint a Trump-kampány és orosz tisztségviselők közötti állítólagos összejátszást próbálja feltárni.
Donald Trump az egyik Twitter-bejegyzésben leszögezte, hogy „összejátszás nem létezik, a demokraták használják a szörnyű boszorkányüldözést ördögi politikai célokra, de a republikánusok most úgy harcolnak, hogy visszavágjanak, mint soha korábban”. Egy másik mikroblogbejegyzésben Trump azt írta, hogy a republikánusok „dühösek és egységesek”, mert nem folyik nyomozás a „Clinton készíttette hamis dosszié [ ], az oroszoknak eladott uráncég miatti megállapodás, a több mint 33 ezer törölt ímél [ ] és még sok minden miatt”.
Az elnök a Hillary Clinton külügyminisztersége idején törölt levelekre célzott, illetve arra, hogy Clinton kampánycsapata és a Demokrata Országos Bizottság a tavalyi elnökválasztási kampányban 12 millió dollárért egy demokratákhoz közeli kutatóintézetet kért fel Trump elleni terhelő bizonyítékok felkutatására, majd ez a cég az amerikai hírszerzéssel is szoros kapcsolatban álló Christopher Steele volt brit hírszerzőt bízta meg e feladattal. Ennek nyomán született az az immár elhíresült dosszié, amely információkat tartalmaz Trump munkatársai és orosz tisztségviselők közötti összejátszásról. Az ügy „érdekessége”, hogy időközben kiderült: ilyen dosszié összeállításával eredetileg egy republikánusokhoz közel álló hírportál kezdett foglalkozni, ám miután nem talált semmit, felhagyott a vizsgálódással.