Az idei „tüzes évszak” – ahogy az évek óta immár menetrendszerűen nyár végén, ősz elején ismétlődő erdőtüzek időszakát nevezik Kaliforniában – talán minden idők legpusztítóbbja volt. Az anyagi károk biztosan meghaladják majd a hárommilliárd dollárt, és a katasztrófák sorozatának még nincs vége. Az egymástól függetlenül, de meglepő időbeli egybeeséssel fellobbanó erdőtüzek okait csak most kezdik vizsgálni, miután a veszélyhelyzet egyelőre elhárulni látszik. Felmerül a szándékos gyújtogatás és az emberi gondatlanság gyanúja, egy helyütt pedig vélhetőleg az erős szél miatt leszakadó távvezetékekből kipattanó szikrák okoztak tüzet.
A legtöbb szakértő szerint azonban az emberi tevékenység hatása ennél közvetlenebb. Az átgondolatlan településfejlesztések, a tűzvédelmi szabályok elhanyagolása és legfőképpen a globális felmelegedés a jövőben várhatóan növelni fogja a hasonló erdőtüzek kialakulásának valószínűségét (miközben természetesen azt nem lehet kijelenteni, hogy e konkrét tűzesetek az éghajlatváltozás közvetlen következményei). Nem is a tüzek kezdete, hanem elfajulásuk gyorsasága töltheti el aggodalommal a helyi lakosokat. A szárazság és a forróság miatt ugyanis – a kaliforniai erdőtűzvédelmi hivatal statisztikái szerint – a fellobbanó tüzek egyetlen nap alatt 400–8100 hektárra kiterjedő válsághelyzetet okoztak.
A forróság és az aszály hatására (Kalifornia átlaghőmérséklete 1,1 Celsius-fokkal nőtt a XX. század második felében) a talaj és a növényzet jobban párolog, a kiszáradó vegetáció pedig gyújtósként funkcionál. A Columbia Egyetem éghajlatkutatója, Park Williams ezt a laikus fejjel is könnyen belátható összefüggést így foglalta össze az Inside Climate News éghajlatváltozással foglalkozó magazinnak: „Amíg van éghető anyag, a nagy tűz valószínűsége a hőmérséklet emelkedésével együtt nő. Ez ilyen egyszerű.”
Vannak azért „zavaró” tényezők, amelyek hatására a hétköznapi emberek megkérdőjelezik a klímaváltozás felelősségét (és az Egyesült Államokban a Republikánus Párt jelentős része minden eszközt ki is használ, hogy a globális felmelegedésre figyelmeztetőket hiteltelenítse). A múlt ősszel és télen ugyanis, öt év extrém kaliforniai aszálya után, végre rendesen esett az eső, illetve a hegyekben a hó. A Sierra Nevada hegységben majdnem rekordmennyiségű hó gyülemlett fel – több mint az előző négy évben összesen –, ennek olvadása pedig sokat segített abban, hogy a hegyen eredő folyók az idén nem száradtak ki, ellentétben az utóbbi idő gyakorlatával.
Logikus lenne azt feltételezni, hogy a télen hó formájában „elraktározott” víz nyáron is megakadályozza a kiszáradást. Ez azonban nem történt meg. Kalifornia éghajlata mediterrán, amely enyhe, esős téllel és hosszú, forró, száraz nyárral jár együtt. A nedves tél miatt az idén tavasszal különösen burjánzott az aljnövényzet és a bozót, amely a soha nem látott nyári forróság hatására hamar kiszáradt. Így különösen sok nagyon gyúlékony tüzelőanyag maradt a földeken, amely csak egy szikrára várt. Az amerikai meteorológiai szolgálat illetékesei szerint „a tűz szó szerint robbanásszerűen söpört végig a tájon”.
A tűzvészek sebességét Kalifornia földrajzi adottságai tovább növelték. Ősszel ugyanis a kaliforniai hegyvidék fennsíkjain magas légnyomású területek alakulnak ki. Az így létrejövő, az óramutató járásával megegyező irányban kavargó szelek aztán lezúdulva a sivatagos hegyoldalakon tovább melegszenek, erejük tovább nő. Így a part menti, dúsabb vegetációval borított megyéken – ahol a legfontosabb kaliforniai borvidékek vannak – már forró szelek süvítenek óránkénti 90–120 kilométeres sebességgel. Nem véletlenül hívják őket Észak-Kaliforniában Diablónak (ördögnek), míg délen Santa Ana a nevük. A szelek régóta ismert módon segítenek az erdőtüzeknek lángra lobbanni (minden nedvességet kiszárítanak a növényzetből), és felkorbácsolják a már égő lángokat. Október 8-án, az első tüzek megjelenésekor a lakosok azt jelentették a tűzoltóknak, hogy láttak a szél által gyökerestül kicsavart fákat, amelyek villanyvezetékekre dőltek, az elszakadt drótokból pedig ömlöttek a szikrák. A szél hihetetlenül felgyorsítja a tűz terjedését, amely így akár több tucat métert is haladhat másodpercenként. A kavargó, turbulens légmozgás a tűzoltók munkáját is ellehetetlenítheti, és halálos veszélybe sodorja őket azáltal, hogy kiszámíthatatlanná teszi a tűz viselkedését.
A jövő pedig minden, csak nem biztató. A legtöbb klímamodell-számítás azt jövendöli, hogy a század végére az extrém időjárási helyzetek gyakorisága ötven százalékkal nőni fog. Ez azt jelenti, hogy váltogatni fogják egymást az erősen esős telek és a pokolian forró és száraz nyarak. Ahogy az idén is láttuk, ennél több nem is kell a tűznek: tavasszal a nedvesség hatására gyors növekedésnek indul a növényzet, amely nyáron csontig száradva kiváló gyújtóssá válik.
