Néhány hónapra lebénulhat a német külpolitika

Amerika kihasználhatja Merkel gyengülését, hosszú távon azonban inkább erősödhetnek Berlin pozíciói.

Megijedt a német választások eredményétől Nyugat-Európa. Elemzők sora temeti könnyek között a globalista táborban a Merkel–Macron-tengelyt, s értekezik arról, hogy Berlin a közeljövőben keményebb hangot üthet meg Brüsszellel szemben. Nagyon úgy néz ki, hogy lelassulhat az uniós integráció túlságosan is nagy ambíciókkal beharangozott mélyítése. Mások a német kancellár viszonylagos meggyengülésével attól tartanak, hogy az európai biztonságpolitikában továbbra is ellensúly nélkül maradhat Amerika. 

– Németország nemzetközi pozícióira a választás nincs igazán hatással. Ezt ugyanis alapvetően a gazdasági és katonai erő határozzák meg, e tekintetben pedig nem változik semmi – szögezi le lapunknak Prőhle Gergely volt berlini nagykövet.

Lényeges változásra nem számít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai védelmi kutatóközpontjának igazgatója, Tálas Péter sem. Mint a biztonságpolitikai szakértő fogalmaz, mindegy, hogy milyen koalíció alakul, Németország erős marad. 

Ezzel egyetért a német külpolitikai elemző, Alexander Rahr is, a rövid távú előrejelzést tekintve azonban nem optimista.

– Az elkövetkező mintegy fél évre a német külpolitika lebénul. Meglehetősen homályos ugyanis a koalíció jövője, s egyáltalán nem lehet kizárni még az előre hozott választások lehetőségét sem. Ez a belső bizonytalanság természetes módon kihat az európai folyamatokra is, hiszen az EU legerősebb országáról van szó. Ha Németország gyengül, Európa sem lehet erős! Úgy látom, Angela Merkel túlságosan meggyengült ahhoz, hogy az európai reformokkal a következő pár hónapban érdemben foglalkozzon vagy előrelendítse a minszki folyamatot. Ebben a helyzetben aktivizálódhat Emmanuel Macron, s Németország viszonylagos gyengesége helyzetbe hozza Európában azokat az amerikai köröket, amelyek például az Oroszországgal szembeni szankciók kiterjesztésében érdekeltek – fogalmaz a német elemző.

A személyes tényezők, a lehetséges új koalícióban a posztok elosztása meghatározhatja a német külpolitika hangsúlyait is.  

– A koalíciós tárgyalásokon aligha a külpolitikai kérdések lesznek a döntőek, sok függ ugyanakkor attól, melyik párt kapja meg a külügyminiszteri posztot. Mivel a szabaddemokraták a gazdasági csúcsminisztériumra pályáznak, logikusnak tűnik, hogy a külügyi tárca a kizárólag az emberi jogokra, a liberális értékekre koncentráló Zöldeké lesz. Ez a morális imperializmus messze van a reálpolitikától, s ettől csak konfliktusok, Trumptól Putyinig, Orbántól Erdoganig a kapcsolatok kiélezése várható. Ez véleményem szerint Németországra nézve katasztrofális következményekkel járna – véli Alexander Rahr.

A szociáldemokratákhoz képest a Zöldek Prőhle Gergely szerint is ideologikusabbak, így erőteljesebb békemozgalmi kötődésük kihathat például a biztonsági kérdésekre, ám a Németországot kiválóan ismerő szakértő emlékeztet Joschka Fischer külügyminiszterségére, ami nem befolyásolta a balkáni szerepvállalást. Prőhle a személyes tényezők kapcsán felhívja a figyelmet arra is, hogy Merkel utolsó ciklusában a legenda építésére kínálkozó terep lehet a külpolitika. Így a kancellár törekedni fog a menekültválság okos lezárására, az európai fiskális politika megoldására, de a volt nagykövet Amerika visszahúzódásával előrelépést vár az európai haderő megteremtése terén is.

– Ez lehetőséget adna a legesélyesebb utódjelöltnek tartott eddigi védelmi miniszter Ursula von der Leien felépítésére is – veti fel Prőhle Gergely.

A pragmatikus külpolitika továbbvitelét várja Tálas Péter, aki szerint gyors európai változásokra eleve illuzórikus volt számítani, a német és a francia érdekek ugyanis sok tekintetben ütköznek, s Macron sokkal többet akar annál, mint amire képes. A transzatlanti viszonyban a szakértő nem számít áttörésre, Amerika ugyanis inkább Ázsiával foglalkozik, amellyel rákényszeríti Európát arra, hogy kezdjen valamit magával. Bizonyos feltételek teljesülése esetében azonban az elemző elképzelhetőnek tart némi elmozdulást a keleti politikában.

Nem kérdéses tehát, hogy Németország Európa legerősebb hatalma marad, s nagy eséllyel a jelenleg törvényszerű bizonytalanság után hangsúlybeli változásokkal ugyan, de tovább viszi jelenlegi pragmatikus irányvonalát.