Permanens öldöklés és ingatlanboom a kétarcú Szomáliában

Központi kormány már van, biztonság még nincs a polgárháborútól szenvedő országban.

Bár az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest már jóval kevesebben halnak meg a belharcokban, az ENSZ pedig nem tekinti többé bukott, működésképtelen államnak Szomáliát, a nagyjából 300 halálos áldozatot követelő mogadishui terrortámadás a napnál is világosabban rámutatott, hogy az Afrika szarván elterülő ország még mindig a létéért küzd. Pedig a terrortámadás csak a felszín – az éhezés, a rivális klánok csatározása vagy a menekülés még mindig a szomáliai emberek hétköznapjaihoz tartozik.

Az ENSZ Világélelmezési Programjának adatai szerint az 1978 óta gyakorlatilag polgárháborúban senyvedő ország 14 millió lakosának csaknem fele, mintegy 6,2 millió ember jut nehezen élelemhez, 388 ezer gyerek pedig akut alultápláltságtól szenved. A nemi alapú megkülönböztetések gyakran torkollnak erőszakba, gyakoriak a gyerekházasságok, az egészségügy színvonalát pedig jól jelzi, hogy rengeteg anya és kisgyermek hal meg szülés közben.

Az ország egy részét egymással rivalizáló klánok, valamint az as-Sabáb iszlamista szervezet tartja kezében. Némi javulás azonban legalább ezen a téren látszik. „Az as-Sabábot 2010–2011-ben sikerült visszaszorítani Szomáliában, 2012-ben pedig felállt egy legitim kormány Mogadishuban” – magyarázza Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. „Ugyan még mindig az iszlamista szervezet a legerősebb aktor az országban, ám mára legalább odáig eljutottunk, hogy nem tudnák 1-2 héten belül teljesen átvenni a hatalmat” – árnyalta a képet a szakértő, aki közölte azt is, hogy míg öt-hat éve még tízezres nagyságrendben szedte áldozatai az as-Sabáb, tavaly már „csak” 800 életet követelt. 

Vannak területek, ahol Szomália, bár meglepően hangozhat, de látványosan fejlődik. „Mogadishuban ingatlanboom van, egyre-másra nyílnak a szépségszalonok, éttermek, a korábban elvándorló lakosság pedig tízezres nagyságrendben jön vissza” – mondta Marsai. A vidék egyes részei is viszonylag jól megvannak, amit jelez az is, hogy pár évvel ezelőtt Szomália a világ egyik vezető élőállat-exportőre lett. Az ENSZ statisztikái szerint már legalább 915 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására, de legtöbbjük csak a környező országokig jutott. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben az Európai Unióban is rendre az első tíz között voltak a szomáliai menekültek. Az Európai Bizottság honlapja szerint 2017-ben az unió 119 millió euróval támogatja az egykori brit és olasz gyarmatot. 

Ennek ellenére a helyzet nem túl vidám, a klánok gyakorta esnek egymásnak az erőforrásokért, a 22 ezer fős, Afrikai Unió színeiben fellépő békefenntartó missziót pedig nyugati pénzből kell fenntartani. Közben nem sok jele van annak, hogy az amerikaiak ígérete a szomáliai rendőrök és katonák kiképzéséről megvalósulna. Valójában, bár a békefenntartás szintjén a Nyugat nem hagyta el teljesen Szomáliát, az Egyesült Államoknak, de még az Európai Uniónak sincs sok közvetlen érdeke a kelet-afrikai országban.

Ennek hiányában pedig a környékbeli szereplők dobták be magukat a szomáliai politikai machinációkba. „A környező hatalmak, mint Kenya, Etiópia vagy az Öböl államok fújják a passzátszelet, egymással vetélkednek azon, hogy ki kit vesz meg, illetve ki melyik militáns szervezetet támogatja” – közölte Marsai Viktor. De a vetélkedésnek a hatalmi játszmák szükségszerűen káros hatásait, a gyilkolást leszámítva közvetett károsultjai is vannak: Szomália egyes területein a helyiek egész erdőségeket vágtak ki, eladva az előállított faszenet az Öböl államoknak, amivel jelentős mértékben hozzájárultak az elsivatagosodáshoz.

Szomália pedig lassan beleragad a folyamatos háborúskodásba. A klánok évtizedek óta nem tudnak felülkerekedni egymáson, az as-Sabáb pedig 2 millió lakosú árnyékállamot tart fent Szomálián belül, ahol ők szedik az adót és némileg garantálják az alapvető szükségletek kielégítését.

A polgári lakosság egy része pedig támogatja is az as-Sabábot. Marsai szerint amellett, hogy a szervezet támadásai során igyekszik minimalizálni a polgári áldozatok számát (ha ők is álltak a súlyos mogadishui merénylet mögött, valószínűleg nem ott és akkor akartak robbantani), az iszlamista szervezet valójában a szomáliai nacionalizmus megtestesítője. Gyakorlatilag az egyetlen olyan politikai erő az országban, mely távozásra bírná az idegen hatalmak fegyvereseit. És mivel velük szemben a katonai győzelem nem látszik jelenleg reálisnak, csak a politikai rendezés jöhet szóba – ehhez azonban a szervezet erőit olyan szinten kellene sarokba szorítani, ami jelenleg szintén nem tűnik megvalósíthatónak.