Többezres állami trollhadseregeket alkalmaznak a kormányok

A fizetett kommentelők egyre fontosabb fegyvernek számítanak az állampolgáraikat manipulálni akaró kormányok kezében.

Amikor a kétezres évek elején először találkoztam trollal egy magyar internetes fórumon, ökölbe szorult a kezem. Ez a fogalom ugyan akkor még nem is létezett, megnyilvánulásai alapján az illető az internetes trollok prototípusa is lehetett volna: provokatívan személyeskedett, oda nem illő üzenetekkel bombázta szét a beszélgetéseket, máskor ellentmondást nem tűrően sulykolta a maga szélsőséges nézeteit, hogy a fórumozókból minél hevesebb érzelmeket váltson ki. Amikor pedig sikeresen szétverte a közösségünket, elégedetten távozott a fórumról, és soha többé nem tért vissza. Több mint tíz évvel később aztán egészen furcsa jelenségre bukkantam: miután a Twitteren „vitába” keveredtem egy felhasználóval, utánanéztem a fiók tulajdonosának. Az eredmény megdöbbentett: az illető naponta több száz üzenettel szórta meg a többieket, méghozzá jól megszerkesztett, provokatív üzenetekkel. Tette ezt már több hónapja pontosan ugyanabban a témában. Akkor jöttem rá, hogy állami trollhadsereg zsoldosába botlottam.

Az elmúlt években a „dezinformációs háború” fontos eszköz lett a különböző államok kezében. Ezt ismerte most fel Lengyelország is, amelynek védelmi minisztere, Antoni Macierewicz a Cybersec európai kiberbiztonsági fórumon elmondta: országa kétmilliárd lengyel zlotyt – nagyjából 145 milliárd forintot – különített el kiberbiztonsága megteremtésére, ennek keretében pedig ezerfős kiberhadsereget foglalkoztatnak majd többek között azért, mert a védelmi minisztériumot és más állami intézményeket naponta támadják a külföldi „trollgyárak”. A miniszter a konferencián nem hagyott kétséget afelől, mit is ért elsősorban „külföldiek” alatt: Macierewicz külön kiemelte Oroszországot, amelynek névtelen internetes propagandistáiról rendszeresen cikkezik a nyugati fősodratú média. Pedig valójában nem is a Kreml foglalkoztatja a világ legnagyobb trollhadseregét.

A brit The Guardian úgy tudja, Kínában 300 ezer és 2 millió közé teszik a bérkommentelők számát, igaz, ebbe beleszámolják a „részmunkaidős” trollokat is. Még külön nevük is van: az „50 cent párt”, amely onnan kapta állítólag a nevét, hogy kommentelőik 50 centet kapnak hozzászólásonként. Sokan persze ezt túlzásnak tartják, és azt gyanítják, az internetes trollkodás Kínában a pártmunka része.

Ez a tevékenység érdekes módon egyáltalán nem olyan titkos a világ legnépesebb országában, mint azt feltételeznénk. A Global Times nevű állami lap már 2010-ben megírta, hogy Kína egyik tartománya 650 fős, „kommentátorokból” álló csoportot toborzott, hogy a közvéleményt internetes posztokkal és kommentekre adott válaszokkal befolyásolja. A témák szerteágazók: nemcsak a helyi szolgáltatások kiválóságáról írnak, hanem arról is, miért nem működik a demokrácia, sőt Tajvan kérdése is megkerülhetetlen számukra – ahogy a Kínai Kommunista Párt érdeke éppen kívánja.

Idén áprilisban a Harvard Egyetem kutatói különös felfedezést tettek. Összesen 43 800 rezsimpárti kommentet vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy 99,3 százalékuk a kormányzati intézmények közalkalmazottaitól származik. Többnyire olyan, politikailag érzékeny időszakokban lépnek akcióba, mint a kommunista párt ülései, a helyi zavargások, sőt az ünnepnapok is ide tartoznak. Termésük már-már szédítően nagy: a kutatók szerint évente 488 millió propagandaüzenet születik a kínai interneten.

Régi hagyománya van az orosz trollhadseregnek is. Az első dokumentált esetről még 2003-ban számolt be a Vesztnyik nevű orosz lap A nagy testvér virtuális szeme című cikkében. A szerzők ebben azt állították, hogy az orosz fórumok kezdetben túlnyomórészt liberális és demokratikus értékeket tükröztek, 2000 után azonban minden megváltozott. Innentől többségbe kerültek a totalitárius értékrendről tanúskodó hozzászólások. A cikk írói szerint a hirtelen fordulat mögött az orosz biztonsági szolgálatok állnak, amelyek megszervezték saját kommentcsoportjaikat.

Később aztán súlyosabb bizonyítékok is előkerültek arra vonatkozóan, hogy az orosz internetes teret elárasztották a trollhadsereg katonái. 2013-ban hekkerek egy csoportja nyilvánosságra hozta, hogy a szentpétervári internetkutató ügynökség több mint hatszáz embert foglalkoztat egész Oroszországban, akiknek a hírek kommentálása a feladatuk. Közülük a bloggereknek hat Facebook-fiókot is fenn kellett tartaniuk, amelyen naponta három poszt volt a norma. A Twitternél viszont már tíz fiókkal kellett dolgozniuk, és ötven bejegyzést vártak tőlük.

Semmilyen propagandagépezet nem tökéletes azonban. Az elmúlt időszakban több orosz trollt is lebuktattak. Ilyen volt egy állítólagos David Jones nevű felhasználó is, aki négy év alatt több mint 137 ezer bejegyzést írt a Twitteren, 97 ezer usert követett, magának pedig 102 ezer követőt gyűjtött. Egy Conspirador Norteno nevű felhasználó megvizsgálta David Jonest, aki southamptoni lakosnak adta ki magát. Egy kis utánajárásból kiderült, hogy Jones úr kedvenc témái – Ukrajna, Trump, brexit, migránsok – valahogy mindig egybeestek az orosz kormányzati érdekekkel, a bejegyzések pedig kizárólag 6 és 18 óra közé estek – moszkvai idő szerint.

Az RBK orosz napilap ezen a héten további információkat szellőztetett meg az orosz trollgyár működéséről. Megerősítették, hogy a Donald Trump megválasztása után is tovább működő trollgyár fedő intézménye a szentpétervári Szavuskin utca 55.-be bejegyzett internetkutató ügynökség, melynek tulajdonosa a „Putyin szakácsaként” emlegetett Jevgenyij Prigozsin vendéglőmágnás. Állításuk szerint a trollok által a közösségi portálokon létrehozott profiloknak és közösségeknek hatmillió követőjük volt, de hirdetések és újramegosztások segítségével a trollgyár által előállított tartalmak – például 2016 szeptemberében – akár húsz-harmincmillió emberhez is eljuthattak. A bérkommentelőket jól megfizették: a munkatársi fizetés 55 ezer rubel (250 ezer forint) volt, az adminisztrátoroknak pedig akár 90 ezer rubelt (410 ezer forintot) is fizettek. Ilyen fizetésért az orosz trollgyárban nem is kell olyan sokat tenni: elég az ellenzék korrupciós ügyeiről vagy akár a NATO oroszellenes összeesküvéseiről kommentelni.

Nem kellett sokat várni rá, hogy Ukrajna is hadrendbe szervezze a maga trolljait. A kelet-ukrajnai konfliktus kezdetekor az interneten még csak leleplező vagy dezinformációs honlapokkal próbálták megállítani az ukránok orosz társaikat. 2015-ben aztán a kijevi információs minisztérium úgy döntött, hogy felállítja az információs hadsereget, amelynek még külön honlapot is regisztráltak (i-army.org). A trollseregbe az ukránok önkénteseket vártak, akiknek a feladatuk nem kevés pátosszal annyi lett, hogy „terjesszék az igazságot”.

Hogy mennyi trollt sikerült így toboroznia Kijevnek, nem könnyű megmondani. Az információs hadsereg Facebook-oldalát ugyan már majdnem 44 ezren kedvelik, a szinte mindig Oroszországról szóló bejegyzéseket viszont már kevesen lájkolják vagy osztják meg követőik. Mintha az önkéntesekből álló trollhadsereg nem lenne túlságosan motivált. Hasonló statisztikákról árulkodik a hadsereg Twitter-fiókja is: bár már 9400 bejegyzésnél tartanak, alig több, mint 21 ezer követőt sikerült szerezniük az elmúlt években. Még elkeserítőbbek ezek a számok, ha az ellenségeikkel vetjük össze: csak az említett „orosz” David Jones ötször ennyi követőt gyűjtött maga köré.

Ahol külpolitikai érdekek forognak kockán, ott előbb vagy utóbb megjelennek a trollseregek is. Ezt mutatja Izrael példája, ahol a hasbara, magyarázat szót használják arra a törekvésre, hogy külföldön pozitív híreket terjesszenek Izraelről és politikájáról.

Ennek érdekében számos hivatalos csatornát is üzemeltet az ország, ez azonban csak része annak a harcnak, amelyet a pozitív imázs érdekében tesznek. 2013-ban az izraeli média megírta, hogy a kormány hazai diákokból és nemzetközi támogatókból olyan csoportot toboroz, amely a közösségi médiában posztolna pozitív üzeneteket az országról. „Egységes erőfeszítésre van szükségünk, hogy elmagyarázzuk, törvényes jogunk van hozzá, hogy itt legyünk Izraelben” – indokolta a csoport szükségességét a The Jerusalem Postnak négy éve Dov Lipman izraeli politikus, aki szerint ez kulcsfontosságú tényező lesz abban, hogy legyőzzék azokat a mozgalmakat, amelyek bojkottot hirdettek Izrael ellen.

Az izraeli „magyarázóknak” természetesen rengeteg dolguk akad: gyakorlatilag örökzöld téma itt a palesztinkérdés, s fontos feladat lesz még sokáig az izraeli haderő pozitív színben való feltüntetése is.

Nem kellenek mindig külpolitikai érdekek ahhoz, hogy az internetes trollhadseregek akcióba lendüljenek. Sokszor belpolitikai ügyek mögé is felsorakoztathatók a katonáik, különösen akkor, amikor nagy a tét. Törökországban pedig az elmúlt években mindvégig ilyen helyzet állt fenn, elég csak Recep Tayyip Erdogan ambícióira gondolnunk.

Amikor 2013-ban a török környezetvédők az isztambuli Gezi parkban demonstráltak, a rendőrök erőszakkal próbálták feloszlatni a tüntetést. Mivel azonban a demonstrálók a közösségi média útján mozgósították híveiket, rövidesen kormányellenes tiltakozássá fejlődött a demonstrációsorozat, amelyet pár nappal később csak óriási áldozatokkal sikerült megfékeznie a török kormánynak. Erdogan Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) erre válaszul 6000 fős közösségimédia-csoportot hozott létre – ez az Új Törökországi Digitális Hivatal nevet kapta –, amely innentől folyamatosan árasztotta az állami propagandát a közösségi oldalakon. A Törökországban csak AK-trolloknak nevezett fizetett propagandisták persze előszeretettel kampányolnak azon személyek ellen is, akik valamiképpen ellenzik a kormánypárt politikáját. Nem meglepő módon a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről szóló áprilisi népszavazáson az igenek mellett kampányoltak a fizetett trollok, s ennek aztán meg is lett az eredménye: a választók 51,41 százaléka igennel voksolt az alkotmánymódosításra.

A fizetett trollok így ma már nemcsak az államok egymás közti csörtéiben játszanak szerepet, hanem egyre inkább bunkósbottá válnak az olyan kormányok kezében, amelyek leginkább állampolgáraik manipulálásában látják a hatalom garanciáját.