A Kisvakond teletömött nadrágja

A kommunizmus Mickey egérre adott válasza a lehető legkapitalistább vitába keveredett.

Mindezek a műveletek a felháborodott rajongók és a Kisvakond merchandising-jogait még Milertől megszerző (és így nem kívánt konkurensekkel szembesülő) cégek mellett legfőképpen Miler lányát, Barbora Milerovát (Karolinával régóta haragban lévő anyját) és további négy rokont bőszítettek fel. Miler ugyanis egy korábbi, jóval szabályosabb végrendeletében arányosan osztotta el a Kisvakond jogait közöttük, és ezt az iratot írta felül – elvileg – a utolsó napokban aláírt, unokának kedvező papír.

Az ügyből örökösödési per lett, a bíróság pedig a napokban ítéletet hozott, amely a feje tetejére állította az eddigi állapotokat. Elutasították ugyanis az unoka érvelését, miszerint az aláírt papír és nagyapjával ápolt szoros személyes kapcsolata okán őt illetik egyedül a jogok. Így természetesen minden szerződés jogállása minimum kérdéses, amelyet az elmúlt hat évben kötöttek, és ezeket biztosan meg is fogják támadni azok a gyártók, akik exkluzív jogaikat elveszítve vagyonokat vesztettek a főként Kínából érkező, olcsó vetélytársakkal szemben.

Azt senki sem tartja ugyanakkor valószínűnek, hogy a jogi csatározások negatívan hatnának a Kisvakond népszerűségére, hiszen azt kimeríthetetlenül táplálják a közép-európai szülők, nagyszülők, akik a 20. század második felében voltak gyerekek. Bár minden hasonlóan nagy hatású popkulturális jelenségről el szokás mondani, hogy soha korábban nem létezett semmi hozzá fogható, ez természetesen a Kisvakond esetében sem igaz. Azok, akik szembeállítják a Kisvakond ártatlanságát a hollywoodi (legfőképpen Disney-) rajzfilmek kommercializmusával, jó, ha tudják, hogy Miler csodálta Walt Disney-t (a Hófehérkét egyenesen imádta), és az amerikai rajzfilmek hatására keresett állatszereplőt új rajzfilmjéhez.

„Már teljesen besötétedett, amikor az erdőben sétáltam azon gondolkodva, hogy milyen figurát rajzoljak, amikor megbotlottam egy vakondtúrásban. Arra gondoltam, hogy ez jó ötlet lehet” – nyilatkozta tizenhárom évvel ezelőtt a New York Timesnak. A vakond azért jött kapóra, mert talán ez volt az egyetlen állat, amelyet addig egyetlen más rajzfilmes sem használt, de azért az egyébként vak állatnak csillogó hatalmas szemeket kölcsönzött. Az első filmet, A Kisvakond nadrágját 1957-ben mutatták be (a forráshiány miatt másfél éves kínkeserves gyártási folyamat végén), amelyet 2002-ig még 44 rövidfilm és hat hosszabb követett.

A vakond (ahogy maga Miler is) mindig is távol tartotta magát a politikától, még a rendszerváltozás után is. Néhány jelenetet látva ugyanakkor bizonyosan felvonták a szemöldöküket a cenzorok, hiszen Miler már a szocialista iparosítás időszakában is átkozta az erdőirtást, a környezetszennyezést, és nyíltan mesélt a szexualitásról. A Kisvakond és a születés című részben mindenféle takarás nélkül láthatjuk, amint a nyuszi mamának tágul a méhszája, majd kibújnak a kis nyuszik, A Kisvakond álmodik című epizódban pedig a természettől elszakadt, technológiafüggő férfi tavaszra megvilágosodik, és szakállas hippiként, anyaszült meztelenül (annak minden látványelemével együtt) futkározik a szabadban. Efféle jelenetek ma már teljességgel elképzelhetetlenek lennének, a gyermekek lelki fejlődésére hivatkozva, miközben arról nem szólnak a hírek, hogy a csehszlovák gyerekek generációinak okozott volna pszichikai törést a Kisvakond.