Nagy botrányt kavart a brit muszlim közösségek körében, hogy tankerületi ellenőrök muszlim gyerekeket faggattak arról, valóban önszántukból viselik-e a hidzsábot, vagyis a hajukat takaró fátylat. Az ellenőrzés vasárnap indult el több iskolában is, miután a tankerületi ellenőrök vezetőjéhez, Amanda Spielmanhoz került információ szerint a fiatal lányokat megkérdezték, a családjuk vagy éppen az oktatási intézmény kényszeríti-e őket a vallási előírásoknak megfelelő viseletre.
Spielman szerint ezek az iskolák megsértik az egyenlőségre vonatkozó törvényt, hiszen a fiúkra semmilyen öltözködési szabály nem vonatkozik – az ilyen jellegű előírások elnyomónak minősülhetnek. A másik problémát abban látták a felügyelők, hogy a kendő viselése már egy korai életszakaszban nemileg beskatulyázza a lányokat, hiszen hagyományosan a nők csak az első menstruációjuk után viselik a hidzsábot (vagy a burkát) a férfiak jelenlétében, hogy kifejezzék az „erkölcsösségüket”. Ezek az intézmények pedig, ahol a szabályzatban szerepelt az „egyenkendő”, általános iskolák voltak, ahová 14 év alatti gyerekek járnak, akik még alig, vagy egyáltalán nem ebben az életkori szakaszukban járnak.
A Sunday Times legfrissebb felmérése szerint Anglia 800 általános iskolájának a 18 százalékánál szerepel a hidzsáb az öltözködési szabályzatban – a legtöbbnél azonban ez a pont csupán opcionális. Az iszlám iskolák 42 százaléka – amelyből 27 általános iskola – előírja a muszlim vallási erőírásoknak megfelelő fejkendőt, amely teljes egészében eltakarja a lányok haját. Az Országos Világi Társaság (NSS) levélben kérte Justine Greening brit oktatási minisztert, hogy a muszlim lányok szabad döntéssel rendelkezzenek öltözékükkel kapcsolatban. Az NSS szerint ez alapvető emberi jog lenne, amely minden embert, minden gyermeket megillet. Az ügy mellett egy muszlim feminista aktivista, Aisha Ali-Khan is kiállt, aki úgy véli, hogy a hidzsábot minden általános iskolából ki kéne tiltani, hiszen az ennyire fiatal gyerekek „még nem képesek önálló döntésekre.”
Nagy-Britannia muszlim tanácsának főtitkára, Harun Khan szerint azonban egészen másról van szó. „Egyértelmű üzenetről van szó, hiszen az egyenruhák viselésével kapcsolatban kizárólag a muzulmán lányokat célozták meg, csak őket kérdezgették arról, szeretnék-e viselni a fejkendőt. Sajnos ezzel azt közvetítik a brit nők felé, hogy bár szabadon viselhetnek hidzsábot, a szervezet jobban örülne neki, ha nem ezt választanák.”
A muszlim nők hagyományos viselete nem csak Nagy-Britanniában osztotta meg a közvéleményt. Ausztriában például október elsején lépett életbe az a törvény, amely megtiltja a burka viseletét. A teljes testet, így a nők arcát is eltakaró ruhanemű ugyanis szakértők szerint komoly biztonságpolitikai kockázattal jár, hiszen előfordult már, hogy a terroristák ez alá rejtették pokolgépeiket, ezért sok helyen, így Franciaországban is ellenzik.