Noha számtalan olyan ügy van terítéken az Európai Unióban, mely az egész kontinens jövőjét meghatározhatja – a brexittárgyalások vagy éppen a kétsebességes Európa terve –, ezek tárgyalása jelentősen lelassulhat azáltal, hogy szűk két hónappal a választások után még mindig nincs új német kormány. Merthogy miközben Németországban mindenki arról vitázik, hogy egy kisebbségi Merkel-kabinet megalapítása, előre hozott választások kiírása vagy egy kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció lenne a kisebbik rossz, nemzetközi elemzők már azt találgatják, mi lesz az európai politikával, ha Merkel eddig bebetonozott helye a kontinens vezetői között meggyengül.
Amíg az előre hozott választások kiírásával csak tovább húzódna a mostani politikai válság, a kisebbségi kormányzással pedig jókora mértékben csökkenne Merkel legitimációja európai szinten is, egyre inkább úgy tűnik, hogy nemcsak Németország, de Európa számára is a nagykoalíció lenne a leginkább járható út – az, amit a Martin Schulz vezette szociáldemokraták viszont látszólag egyáltalán nem akarnak.
Közben mindenki azt találgatja, hogy Merkelék gyengélkedése esélyt kínál-e Emmanuel Macron francia elnöknek a kezdeményező szerep átvételére az európai színtéren. A korábbi gazdasági miniszter ugyanis megválasztása óta hatalmas lendülettel vetette bele magát a nemzetközi politikába, végigutazta Európát, csúcstalálkozókat szervezett, és minden korábbinál erősebben szorgalmazta az európai integráció további mélyítését.
A Politico című híroldal európai kiadása úgy tudja, hogy Macron esetleges vezető szerepe a francia kormány környékén is téma. „Hatalmi vákuum állt elő. Az elnöknek le kellene szerveznie néhány külföldi utat, és megmutatnia, hogy még mindig eltökélt. Egyszerű a helyzet: új vezér van Európában” – nyilatkozta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor, aki azonban állítólag még a Macron körül dolgozók között is kisebbségben van a véleményével.
A többség ugyanis inkább ért egyet azokkal az elemzőkkel, akik szerint Macronnak szüksége van Merkelre Európa megreformálásához. Merthogy mind egy előre hozott választás, mind egy kisebbségi kormányzásba belekényszerülő Merkel jó időre elodázhatja Macron ambiciózus reformterveit, a bankuniót vagy éppen a közös európai pénzügyminiszteri poszt kialakítását. Maga Macron is arról beszélt, hogy sajnálja a mostani koalíciós huzavonát, Franciaországnak ugyanis az az érdeke, hogy egyik legfontosabb partnere erős és stabil legyen.
Párizsnak ugyanis nincs elég közeli szövetségese ahhoz, hogy Európa élére álljon. „A 2004 óta csatlakozott tagállamok között, talán Romániát és Szlovéniát kivéve, Macron igencsak megosztó személyiségnek számít. Csehországban a választáson vereséget szenvedő szociáldemokratákkal volt jóban, Lengyelországot és Magyarországot pedig kihagyta a közép-kelet-európai útjából, így ez a két ország sem feltétlenül akarna vele együttműködni” – magyarázta lapunknak Bartha Dániel, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy nevű szervezet (CEID) ügyvezető igazgatója.
Franciaország egyébként Németországgal ellentétben viszonylag nehezen tudná levezényelni az európai keretköltségvetésről szóló, várhatóan kiélezett tárgyalásokat. Bartha Dániel úgy látja, Franciaországnak sem a kellő gazdasági súlya nincs meg ehhez, érdekei és preferenciái pedig jelentősen eltérnek a közép-kelet-európai tagállamokétól – márpedig értelemszerűen velük is meg kellene tudni egyezni.
Visszatérve Németországra: sokat sejtető, hogy a koalíciós tárgyalások összeomlását valahol egyenesen „Macron második németországi vereségének” titulálják, azután, hogy szeptemberben a szociáldemokraták nem tudták megnyerni a választásokat. A francia elnök ugyanis velük talán még közelebbi viszonyt ápolt, mint Merkellel és a kereszténydemokratákkal, gazdasági miniszterként annak idején rendszeresen jelentetett meg közös írásokat Sigmar Gabriel szocdem kollégájával. Éppen ezért Macronék számára talán még kedvező is lenne, ha a német baloldal és Merkelék valahogy mégiscsak meg tudnának egyezni a nagykoalícióról.
