Háromévnyi stagnálás után 2017-ben ismét növekedhetett a világ szén-dioxid-kibocsátása, a Phys.org cikke szerint idén a tavalyinál 2 százalékkal többet küldtünk a levegőbe a szennyező anyagból. A vizsgálat eredményeit a Bonnban jelenleg zajló ENSZ Éghajlatváltozási Konferencián (COP23) jelentették be, és már csak azért is aggasztó mindez, mert a mostani növekedéssel együtt egyre kisebb az esélyünk arra, hogy elérjük a kitűzött célt, miszerint bolygónk éghajlatát nem engedjük 2 Celsius-foknál többel növekedni.
Hogy milyen elképesztő mértékű szennyezésről beszélünk, arról álljon itt egy adat: 2017-ben a számítások szerint 41 milliárd tonna szén-dioxidot juttatott az emberiség a levegőbe. Ennek több mint negyedéért, 28 százalékáért Kína a felelős, és a növekedés is nagyrészt az ő „érdemük”. A kínai termelés ugyanis szépen növekedett, 2016-hoz képest három százalékkal többet füstöltek el. A gyárak ugyanis több terméket állítottak elő, az energiatermelésben pedig a kevés eső miatt visszaesett a vízerőművek hozzájárulása. Minderre Pekingnek annak fényében is oda kell figyelnie, hogy sokan már azt várják tőlük, hogy a Donald Trump-vezette Egyesült Államok nemzetközi színtérről történő visszahúzódásával párhuzamosan nagyobb szerepet vállalnak a nemzetközi politikai színtéren.
És ha már szóba került az Egyesült Államok: a párizsi klímaegyezményt a mai napig nem támogató ország kibocsátása a balsejtelmek ellenére csökkent, igaz, mindössze 0,4 százalékkal. Európa is kevesebb szén-dioxidot eresztett a légkörbe, ám hasonlóan kicsi, 0,2 volt a csökkenés.