Magyar mélyszegénységből római galériába

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Apró lépések a társadalmi integráció felé: magyar gyerekek festményeiből nyílt kiállítás az örök városban.

Favero-Fürjész Judit Éva
2017. 11. 25. 16:34

Lauren Lombardo Rómában élő amerikai festőművész is ámulva nézte az alkotásokat, és annyira megérintette az Igazgyöngy Alapítvány munkája, hogy a kiállítás ideje alatt egy festőórára várja az érdeklődő római gyerekeket.

Az Igazgyöngy Alapítvány a harminchárom leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, Berettyóújfalu környéken tevékenykedik 1999 óta. Évente körülbelül hatszáz gyermek érkezik huszonhárom környező településről az alapítvány hat telephelyére. A művészeti oktatáson kívül ma a szervezet esélyteremtő és terepi munkát is végez: az oktatás mellett a családgondozás, a közösségfejlesztés és az intézményi együttműködés terén dolgozik. A teljes modell Toldon, egy zsákfaluban működik, melynek sikere mára nemzetközi szintű.

A kiállítás záróeseményére két toldi és egy biharkeresztesi kislány is elkíséri majd az Igazgyöngy alapítóját, L. Ritók Nórát, akiket Ferenc pápa is fogadni fog Rómában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ülése pont a kiállítás időszakára esik, ezért Kiss Henrietta reméli, hogy ellátogatnak majd az eseményre. „Hiszem, hogy ma az egyháznak és az egyházi fenntartású iskoláknak a térségben történelmi szerepük és jelentőségük lehet a deszegregáció elősegítésében” – nyilatkozta Kiss Henrietta. Hosszú távú célja pedig, hogy a kiállítás más városokba és országokba is elérjen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.