Ez már csak azért is érdekes, mert az ezermilliárd dolláros nagyságrendűre becsült program fő haszonélvezői, az amerikai hadiipari óriások nemhogy nem aggódnak Trump vezetői képességeit illetően, hanem – ha nem is látványosan, de – áldják. Bár a pénzügyi konzervatívok megnyerése érdekében a tavalyi kampányban elnökjelöltként szigorúnak mutatkozott velük szemben a milliárdos üzletember – retorikájában célba véve jellemző túlköltekezésüket –, mára világossá vált, hogy ő a legjobb értékesítőjük úgy odahaza, mint az exportpiacokon.
Az ágazat részvényei szárnyalnak: átlagosan negyven százalékkal emelkedtek Trump megválasztása óta,
és az olyan óriások, mint a Boeing, a United Technologies és a Northrop Grumman olyan kedvezőnek ítélték meg a helyzetet, hogy stratégiai jelentőségű terjeszkedésbe is bele mertek vágni, könnyedén behozva azt a visszaesést, melyet az Obama-érában bevezetett védelmi költekezési plafon eredményezett.
Az ellentmondásosság máshol is tetten érhető: ahhoz képest, hogy az egy évvel ezelőtti elnökválasztáson vesztes demokraták és az apparátus is az oroszok kezét látja Trump győzelmében, elnökségének védelempolitikáját éppenséggel kezdik meghatározni azok a beszerzési-modernizációs törekvések, melyek az Oroszországgal (és Kínával) szembeni új hidegháborús fegyverkezésből fakadnak. S míg 2001 után az amerikai haderő az aszimmetrikus, megszállói műveletekre fókuszált, most ismét a közel-paritásban lévő ellenfelekkel szembeni hadviselés került előtérbe, ahol jellemzően nagyobb számokkal dobálóznak, még a nem nukleáris erők vonatkozásában is.
