Megosztottan emlékezett Oroszország a „nagy októberire”

Moszkvában összekapaszkodott Kubától Brazílián és Kínán át Mozambikig az egész kommunista világ.

Szóltak a dalok a Vörös téren és a Metropol szálló elé érkező menetben is. Csak míg a Kreml tövében a második világháború ismert dalai, addig a Tverszkaján vonuló tömegben az Avanti popolo és a régi kommunista indulók zengtek. Az egyik színhelyen orosz, a másikon vörös zászlók lengtek. Mindkét tömeg november 7-re emlékezett. Csak míg a Vörös téren 1941 novemberének, Moszkva védelmének felelevenítésével a hatalom Oroszország nemzetté gyúrásán fáradozott, addig a Puskin szobrától induló, 1917 októberére emlékező menet élén a kommunisták vezetője a világ proletárjait próbálta egyesíteni. Míg az 1941-es, a kitartás, az életért, a fennmaradásért folytatott harcot, a hazaszeretetet szimbolizáló katonai parádé korhű megjelenítésének szónoka, Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester egy szót sem ejtett októberről, addig a Bolsojjal szemben Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője arról beszélt, hogy ma is büszkén lobog október zászlaja.

– Az életért, a hazáért harcoltunk – emlékezett a történelmi installáció után a téren közszemlére ott hagyott egyik T–34-es előtt egy világháborús veterán. Mielőtt a nevét megkérdeztem volna, megszólalt a harmonika, s a következő pillanatban kipirult arccal énekelte a metsző szélben a Szent háború című indulót. Gyorsan összeverődött a harmonikások körül a tömeg, s szólt a Katyusa, a Moldovanka, A szláv lány búcsúzása és a többi közkedvelt dal. A gyerekek felmásztak a korabeli tankokra, a páncélosokra, mások a katyusa rakétavetők előtt szelfiztek. A GUM áruház előtt hosszú sor várt arra, hogy egy percre „hőssé” válhasson, s katonaruhában, fegyverrel a kézben fotózkodhasson. A hangulat felemelő volt, s a téren legalábbis működött Vlagyimir Putyin nemzetépítő akarata.

Összefogásban nem volt hiány a vörös zászlók, Lenin, Sztálin és Che Guevara portréi alatt vonuló, többezres tömegben sem. Összekapaszkodott itt Kubától Brazílián és Kínán át Mozambikig az egész kommunista világ. Nyolcvan állam 131 baloldali pártja emlékezett a „nagy októberire”.

– Azért vagyok itt, mert október nekem, munkáscsaládban született gyereknek a felemelkedést jelentette – válaszol készségesen kérdésemre a már nyugdíjas Jevgenyij, elmesélve azt is, hogy azért a családját is érintette a terror. – Nehéz idők voltak, de ez a mi történelmünk, a Szovjetunió pedig nemcsak a megtorlásokat, hanem az iparosítást, a tanulási lehetőséget, a munkát is jelentette – teszi hozzá, üdvözölve „a baráti magyar népet”.

A beszélgetésbe bekapcsolódók az igazságosságot hiányolva csak „a pénzt számoló orosz kapitalizmust” szidják, a Kremlnek intézve szavukat kikérik maguknak, hogy ők ne lennének patrióták.

– Október tagadásával nem lehet nemzeti egységet építeni – mondja Vlagyimir, aki szerint hiba összemosni 1917 februárját és októberét. – Október a februárban hatalomra jutó liberálisok hibáit korrigálva megmentette a széteséstől Oroszországot – fejtegeti.

Forradalom? Puccs? Színes forradalom? Ezek a kérdések átlengték az októberi forradalom 100. évfordulóján fokozott biztonsági intézkedések mellett zajló moszkvai rendezvényeket. A múltért Oroszországban évek óta csendesen folyó harcot kétségkívül kiélezte az évforduló. Míg a társadalom egyik fele a száz éve történtek kapcsán legszívesebben az akkor elvesztett Oroszországot élesztené fel, addig ennek alternatívájaként a másik arról beszél, hogy 1917 októberében Oroszország kemény, mondhatni barbár, de elkerülhetetlen választ adott a kor kihívásaira.

– Oroszország megosztott az 1917-es események értékelésében, a társadalom még mindig vörösökre és fehérekre oszlik. A fejekben még nem ért véget a forradalom – összegzi lapunknak méréseik eredményét Valerij Fjodorov, a VCIOM, az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ igazgatója. – Az utóbbi években megtörtént II. Miklós rehabilitációja, visszatért a történelembe a szovjet időkben elfeledett első világháború, ugyanakkor a társadalom másik felében él a vörösök mítosza. Igaz – mutat rá a szociológus –, a kommunisták vezetője, Gennagyij Zjuganov jó érzékkel a pozitív elemeket kiemelve már a 90-es években hangsúlyozta, hogy pártja nem Trockij, hanem Zsukov és Gagarin pártjának az örököse. Bár az irány egyértelműen kirajzolódik, a hatalom egyelőre inkább hallgat, s nem állította fel a történtek egyértelmű verzióját. Az évforduló a folyamatot felgyorsította, s a korábbinál határozottabbá vált a forradalom elutasítása – értékel Fjodorov.

Nem mindenki ért egyet ezzel, sokan látják úgy, hogy a történelem durva átírása folyik. Az állami főcsatornán az évfordulón A forradalom ördöge címmel vetített filmet hozzák fel példának, amely egyoldalúan és negatív színben tünteti fel a bolsevikokat, a történteket pedig külföldi erők machinációjaként, lényegében az első „színes forradalomként” állítja be. „Nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom a szovjet történetírást” – fogalmazott ennek kapcsán az ismert politológus-történész, Szergej Markedonov. Kétségtelen, hogy a forradalom tagadása jegyében meglepő módon a kommunisták menetére nem zárták le a Tverszkaját, így a többezres tömeg a járdán vonult a Metropolig, ahol szintén egy szűk helyre terelték be őket. Amikor két idős ember az Auróra makettjét próbálta áttuszkolni a biztonsági kapun, a hatalom eleganciáját hiányolva több külföldi tudósító is csak a fejét csóválta.