Megosztottan emlékezett Oroszország a „nagy októberire”

Moszkvában összekapaszkodott Kubától Brazílián és Kínán át Mozambikig az egész kommunista világ.

– Azért vagyok itt, mert október nekem, munkáscsaládban született gyereknek a felemelkedést jelentette – válaszol készségesen kérdésemre a már nyugdíjas Jevgenyij, elmesélve azt is, hogy azért a családját is érintette a terror. – Nehéz idők voltak, de ez a mi történelmünk, a Szovjetunió pedig nemcsak a megtorlásokat, hanem az iparosítást, a tanulási lehetőséget, a munkát is jelentette – teszi hozzá, üdvözölve „a baráti magyar népet”.

A beszélgetésbe bekapcsolódók az igazságosságot hiányolva csak „a pénzt számoló orosz kapitalizmust” szidják, a Kremlnek intézve szavukat kikérik maguknak, hogy ők ne lennének patrióták.

– Október tagadásával nem lehet nemzeti egységet építeni – mondja Vlagyimir, aki szerint hiba összemosni 1917 februárját és októberét. – Október a februárban hatalomra jutó liberálisok hibáit korrigálva megmentette a széteséstől Oroszországot – fejtegeti.

Forradalom? Puccs? Színes forradalom? Ezek a kérdések átlengték az októberi forradalom 100. évfordulóján fokozott biztonsági intézkedések mellett zajló moszkvai rendezvényeket. A múltért Oroszországban évek óta csendesen folyó harcot kétségkívül kiélezte az évforduló. Míg a társadalom egyik fele a száz éve történtek kapcsán legszívesebben az akkor elvesztett Oroszországot élesztené fel, addig ennek alternatívájaként a másik arról beszél, hogy 1917 októberében Oroszország kemény, mondhatni barbár, de elkerülhetetlen választ adott a kor kihívásaira.

– Oroszország megosztott az 1917-es események értékelésében, a társadalom még mindig vörösökre és fehérekre oszlik. A fejekben még nem ért véget a forradalom – összegzi lapunknak méréseik eredményét Valerij Fjodorov, a VCIOM, az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ igazgatója. – Az utóbbi években megtörtént II. Miklós rehabilitációja, visszatért a történelembe a szovjet időkben elfeledett első világháború, ugyanakkor a társadalom másik felében él a vörösök mítosza. Igaz – mutat rá a szociológus –, a kommunisták vezetője, Gennagyij Zjuganov jó érzékkel a pozitív elemeket kiemelve már a 90-es években hangsúlyozta, hogy pártja nem Trockij, hanem Zsukov és Gagarin pártjának az örököse. Bár az irány egyértelműen kirajzolódik, a hatalom egyelőre inkább hallgat, s nem állította fel a történtek egyértelmű verzióját. Az évforduló a folyamatot felgyorsította, s a korábbinál határozottabbá vált a forradalom elutasítása – értékel Fjodorov.

Nem mindenki ért egyet ezzel, sokan látják úgy, hogy a történelem durva átírása folyik. Az állami főcsatornán az évfordulón A forradalom ördöge címmel vetített filmet hozzák fel példának, amely egyoldalúan és negatív színben tünteti fel a bolsevikokat, a történteket pedig külföldi erők machinációjaként, lényegében az első „színes forradalomként” állítja be. „Nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom a szovjet történetírást” – fogalmazott ennek kapcsán az ismert politológus-történész, Szergej Markedonov. Kétségtelen, hogy a forradalom tagadása jegyében meglepő módon a kommunisták menetére nem zárták le a Tverszkaját, így a többezres tömeg a járdán vonult a Metropolig, ahol szintén egy szűk helyre terelték be őket. Amikor két idős ember az Auróra makettjét próbálta áttuszkolni a biztonsági kapun, a hatalom eleganciáját hiányolva több külföldi tudósító is csak a fejét csóválta.