Oroszország miután csütörtökön elvetette az amerikai kezdeményezést a szíriai vegyifegyver-támadásokat vizsgáló bizottság mandátumhosszabbításáról, pénteken megvétózta a japán javaslatot is. Az ENSZ és a Vegyifegyer-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereiből álló vizsgálóbizottság (JIM) mandátuma november 17-én jár le. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) feszültté vált a JIM mandátumáról szóló kérdés körüli vita, mivel Moszkva kétszer is élt vétójogával a tanácsban, ellehetetlenítve a bizottság munkájának folytatását. Oroszország először a JIM felhatalmazásának meghosszabbítására vonatkozó javaslatot utasította el, majd saját indítványt terjesztett elő – írja az MTI.
Ebben – a mandátum meghosszabbításának feltételeként – azt követelte, hogy átfogóan vizsgálják felül a JIM eddigi tevékenységét, működési mechanizmusát és vizsgálódásainak módszereit. Ragaszkodott ahhoz is, hogy a Biztonsági Tanács utasítsa el a bizottság jelentését az észak-szíriai Hán Sejkúnban elkövetett vegyifegyver-támadásról. A bizottság ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnököt és rezsimjét tette felelőssé a szaringáztámadásért. Az orosz javaslatot nem támogatták elegen, így Japán egy olyan indítványt kezdett köröztetni a BT-ben, amely a JIM tevékenységét legalább 30 nappal terjesztené ki. A szíriai konfliktusban vegyi fegyverek bevetésével vádolt Bassár el-Aszad elnök kormányát támogató Oroszország a japán javaslat elutasításával tizenegyszer élt vétójogával, megakadályozva az ENSZ BT-t abban, hogy cselekedni tudjon a közel-keleti országot lassan 7 éve sújtó háborúval összefüggésben. A bizottság az észak-szíriai Hán Sejkúnban 2017 áprilisában elkövetett és több mint 80 halálos áldozatot követelt szaringáztámadás körülményeit vizsgálta. A vizsgálat részleteinek előterjesztése után tartott szavazáson emelt vétót Oroszország a JIM felhatalmazásának meghosszabbítása ellen.
A JIM életre hívását 2013-ban Washington és Moszkva javasolta, majd létrehozásáról az ENSZ BT 2015-ben döntött. Az utóbbi két évben a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szíriai hadsereg a felelős a 2014-ben és 2015-ben három szíriai településen elkövetett vegyifegyver-támadásokért, valamint a Hán Sejkúnban elkövetett szaringáztámadásért. A szíriai kormányt támogató erők mellett a térségben bizonyíthatóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vetett be ellenségei ellen mustárgázt Irakban.