A szaúd-arábiai Rijádban kezdtek tárgyalásokat szerdán a szíriai ellenzék főbb szervezetei, hogy megpróbáljanak közös álláspontot kialakítani a 2011 óta dúló szíriai belháború befejezéséhez. A tanácskozás fő célja, hogy egységes küldöttségről állapodjanak meg, amely a november 28-án Genfben, az ENSZ égisze alatt tartandó újabb béketárgyalási fordulón képviseli majd az ellenzéket.
A tanácskozáson részt vett az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja is. Staffan de Mistura a genfi folyamat újraindítása szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a rijádi konferenciát, és közölte, hogy csütörtökön Oroszországba utazik.
Oroszországban már szerdán tartottak egy másik találkozót Szíriáról az orosz, az iráni és a török államfő részvételével, akik – mint Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte – megállapodtak abban, hogy a szíriai felek következő „kongresszusát” Szocsiban rendezik.
A kezdeményezésre a Rijádban összegyűlő 140 ellenzéki egyelőre nem reagált. A szíriai külügyminisztérium viszont jelezte, hogy támogatja a felvetést.
A rijádi tanácskozást az előző években a szíriai lázadókat támogató Szaúd-Arábia külügyminisztériuma hívta össze.
Hádi al-Bahra, a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet egyik vezetője kijelentette, hogy a tanácskozás résztvevői „egyetlen küldöttséget állítanak össze a genfi tárgyalásokra”.
A feszültségeket jelzi, hogy hétfőn váratlanul lemondott tisztségéről Rijád Hidzsáb, aki a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékéhez tartozó fegyveres és politikai csoportok egy részét tömörítő, Szaúd-Arábia által támogatott Tárgyalási Főbizottságot (HNC) vezeti.
A HNC egy neve elhallgatását kérő vezetője az AFP francia hírügynökséggel közölte, hogy „több olyan személyiséget eltávolítottak, aki határozottan elutasítja, hogy Bassár el-Aszad elnök szerepet játsszon Szíria jövőjében”. Ugyanez az illetékes szaúdi, illetve orosz nyomásgyakorlásról is beszélt.
Sok ellenzéki vezető írta alá a rijádi tanácskozás résztvevőihez intézett levelet is, amelyben emlékeztettek „bizonyos alapvető elvekre”, így „Aszad és bandája távozására”.