Reálisak-e Macron globális ambíciói?

Beváltja-e Macron a hozzá fűzött reményeket? Merre fordul Európa sorsa? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Arnaud Dubien francia politológussal.

– Ezek után nem véletlen, hogy Macron a nemzetközi porondon igyekszik eredményeket felmutatni. Mennyire sikerült megerősítenie Franciaország globális pozícióit?
– Kezdjük azzal, hogy megváltozott az ideológia. Sokan azt gondolják, hogy Macron neokonzervatív. Nem, a neokon François Hollande volt. Macron pedig sokak meglepődésére visszatereli a francia külpolitikát a régi mederbe, a hagyományos keretek közé. Természetesen bizonyos sajátságokkal, így határozottan az európai irányra koncentrálva. De ott van például Szíria, amelynek kapcsán elismerte elődje hibáját, és nem követeli Aszad távozását. Szóval Macron külpolitikáját jó adag realizmus és európai eltökéltség jellemzi. E gyakorlatiasság megnyilvánul a munkaerő szabad áramlásának sokat vitatott kérdésében is. Macron látja, hogy a brexit híveit mindenekelőtt a kelet-európai vendégmunkások idegesítették, és ez a kérdés Franciaországban is meghatározza az Európai Unió negatív megítélését. Ezért meg akarja erősíteni Európát, közben megváltoztatni a franciáknak az unióról alkotott véleményét. Ez nem egyszerű, hiszen Franciaország gyenge, a németek sok tekintetben másképp látják a dolgokat, és ott van még természetesen a többi tagország is. Ami pedig a külpolitika egészét illeti, Macron vissza akarja hozni Franciaországot a globális hatalmak közé. Ennek tudatában fogadta Putyint, és hívta meg Donald Trumpot is. A törekvés egyértelmű, sikere egyelőre erősen kétséges, de még ellenzéke is elismeri, hogy nemzetközi téren Macron már most sikeresebb, mint elődje, Hollande volt.

– Lehet, hogy az Európai Unió átalakítására vonatkozó elképzeléseit otthon sokan támogatják, ám a mag-Európa gondolatának az unióban sok ellenzője van. Mennyi esélye lehet így Macronnak arra, hogy átvigye Brüsszelben az elképzeléseit?
– Az Európai Unió megreformálása terén jelenleg semmi nem történik. Németországban nem alakult meg az új kormány, az elmélyülő válság és az előrehozott választások egyre valószínűsíthetőbb lehetősége pedig továbbra is lefagyasztja ezt az átalakulást. Félő tehát, hogy semmi vagy csak nagyon kevés történik majd. Amennyiben ez így lesz, könnyen lehet, hogy nem ismétlődik meg a csoda, és a következő választásokon Macron elbukik. Ám ami ennél is fontosabb, Európa problémáit csak növeli, ha minden marad a régiben, ráadásul még a reformok elmaradása miatt csalódott Franciaország is elfordul tőle. Németország persze érti, hogy hiba lenne elidegeníteni Franciaországot, amelynek élén már-már csodával határos módon egy Európa iránt elkötelezett államfő áll. Így teljesen aligha fogják lesöpörni Párizs elképzeléseit, de ellenük hatnak majd a német, a közép-európai és más érdekek. Hogy ez hogyan végződik, még korai lenne megmondani, az erőviszonyok és az érdekek alakulása azonban aligha teszik lehetővé, hogy a sikeresen induló francia reformelképzelések kiteljesedjenek.

– Európa azonban az Egyesült Államok elfordulásával óriási esélyt kapott, hogy végre a saját kezébe vegye a sorsát. Az esély kiteljesítéséhez persze elengedhetetlen az önálló európai hadsereg, mint ahogy Európát erősítené az is, ha konszolidálná a kapcsolatait Oroszországgal. Lát erre lehetőséget?
– Az esély az önálló cselekvésre megvan. Nemcsak azért, mert Amerika egyrészt befelé, másrészt Ázsia felé fordult, hanem a brexit miatt is. Nagy-Britannia sok tekintetben fékezte az Európai Uniót, Trump kiszámíthatatlansága pedig megint csak a bizonytalanságot erősítette. Persze ez az esély inkább csak elméleti, hiszen az EU berendezkedése és a tagállamok érdekeinek eltérő volta sem erősíti Európát. Ráadásul új problémák is jelentkeztek. Nem is akármilyenek, gondoljunk csak Katalóniára! Így aztán sokan alighogy fellélegeztek Macron, majd Merkel győzelme után, jött a katalán válság, és másfél év után sem látni a brexit megoldását, ráadásul a német belpolitika lebénulása csak tovább növeli a gondokat. Európa egyik válságról a másikra bukdácsol, a fél évvel ezelőtti megkönnyebbülés pedig már a múlté. S hogy mi lesz Oroszországgal? Attól tartok, hogy az ismert orosz elemzőnek, Szergej Karaganovnak igaza van: az elhidegülés hosszú időre meghatározó lesz az Európai Unió és Oroszország viszonyában. Még úgy is, hogy Franciaország és Németország nem engedi, hogy Lengyelország és társai az amerikai érdekeket követve tovább élezzék a helyzetet.

– Ez azt jelenti, hogy Európa jövőjét illetően nem lehetünk nyugodtak. S hogy visszatérjek a kiinduló kérdéshez, a kontinens problémái csak erősítik a kiábrándulást s ennek nyomán a politikai átalakulást is. Így Macron és Merkel győzelme sem törte meg a két választás előtt kibontakozó európai trendet
– Ne felejtsük el, Merkel meggyengülve került ki a választásokból, és gondjai azóta csak szaporodtak. Közben Csehországban Andrej Babiš győzött, Ausztriában az ÖVP és az FPÖ koalíciója formálódik, és Olaszországban is előretörnek az alternatív erők. Inkább az a meglepő tehát, hogy Franciaország és Németország kicsit kilóg ebből a trendből. A harc a régi és az új pártok között folytatódik.