A Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt dokumentum szerint a büntető intézkedésekkel sújtott vállalatok több százmillió dolláros forgalmat bonyolítanak le a phenjani kormányzattal. Ipari nyersanyagokat, hordozható számítógépeket, járműveket és – a közlemény megfogalmazása szerint – „atomreaktorokhoz kapcsolódó árucikkeket” exportálnak és importálnak Észak-Koreába. Az egyik kínai cégnek kapcsolata van tömegpusztító fegyvereket gyártó észak-koreai vállalatokkal is.
A szankciókkal sújtott négy észak-koreai vállalat közül három a tengerhajózásban érdekelt, és az amerikai pénzügyminisztérium szerint abban segédkezik a phenjani kormánynak, hogy megkerülhesse az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által hozott szankciókat. A negyedik cég észak-koreai munkaerőt exportál Kínába, Kambodzsába, Oroszországba és Lengyelországba, hogy így is jövedelmet generáljon a rezsim számára.
A kedden nyilvánosságra hozott szankciók lényegében azok a büntető intézkedések, amelyeket Donald Trump hétfőn helyezett kilátásba. Az amerikai elnök – az Észak-Koreára kifejtett fokozott nyomásgyakorlás jegyében – bejelentette, hogy Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára helyezi, és egyúttal jelezte, hogy kormánya újabb szankciókat is elrendel annak érdekében, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt tárgyalóasztalhoz kényszerítse.