Az EU–NATO együttműködésről és a terrorizmusról is tárgyalnak Brüsszelben

Az észak-atlanti szövetség tagállamainak külügyminiszterei kétnapos tanácskozást tartanak.

MTI
2017. 12. 05. 5:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsősorban a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés további erősítéséről és a globális kihívásokról fognak tárgyalni az észak-atlanti szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden kezdődő kétnapos brüsszeli tanácskozásukon. A találkozó résztvevői kedden először a katonai szervezet alkalmazkodóképességének javításáról, a 21. század kihívásairól, valamint a jövő évi NATO-csúcs előkészítéséről folytatnak megbeszélést. Ezt követően a NATO–EU együttműködésről, az európai védelempolitika kérdéseiről lesz szó Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, továbbá a finn és a svéd külügyminiszter részvételével.

Ennek kapcsán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hangsúlyozta: a két szervezet közötti együttműködés „példátlanul” szorossá vált az utóbbi években, egyebek mellett a kibervédelem, a hibrid fenyegetések és a terrorellenes harc területén. Mint mondta, fontos cél, hogy újabb intézkedések elfogadásával további lépéseket tegyenek. A mai „kiszámíthatatlan” biztonsági környezetben „létfontosságú” a csapatok és a katonai eszközök Európán belüli mozgathatóságának javítása, és ehhez szükség van az EU és a tagországok támogatására – tette hozzá. A találkozó résztvevői ezután a globális kihívásokról, köztük az észak-koreai helyzetről fognak egyeztetni. Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője délután az uniós külügyminiszterek informális tanácsülésén is részt fog venni a tervek szerint.

Szerdán elsőként Afganisztán, majd a terrorizmus elleni küzdelem kérdései lesznek napirenden. Stoltenberg kiemelte, utóbbi nem ér véget az Iszlám Állam (IÁ) nevű, dzsihadista terrormilícia uralta területek visszafoglalásával, azt követően a térség stabilizálására kell majd fókuszálni a katonai műveletek helyett. Ezután következik a NATO-Georgia Bizottság ülése, amelyen többek között az együttműködés elmélyítéséről is szó lesz. A külügyminiszterek végezetül a szövetség bővítési politikájáról fognak tárgyalni, arról, hogy miként lehetne leghatékonyabban támogatni a csatlakozni szándékozó országokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.