Múlt hét péntek óta nem ihatnak csapvizet, és nem is főzhetnek vele három csallóközi település lakói, miután gyomirtószert (atrazint) mutattak ki benne. A Duna-menti falvakba, Bakára, Csallókőnádasdra, Dercsikára (szlovákul Baka, Trstená na Ostrove, Jurová) azóta lajtos kocsi viszi a vizet. A három faluban 2500-an maradtak víz nélkül, a fagyos időben fűthető tartálykocsiban hozzák a vizet.
A felháborodást mégsem az ivóvízszolgáltatás leállása okozza, hanem az, hogy a Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal már novemberben kimutatta a növényvédő szert a helyi ivóvízben, de csak december 15-én értesítették róla a lakosságot. Mint ahogy az ügyről a pozsonyi Új Szó napilap is beszámolt, két novemberi mérés is kimutatta, hogy az atrazin mennyisége háromszor magasabb volt a megengedett értéknél.
Lapunk telefonon érdeklődött a helyzet felől egy bakai önkormányzati képviselőtől. Mészáros Krisztina azt mondta, a hatóság karácsonyig egy aktív szenes szűrőberendezés felhelyezésével fogja elhárítani a problémát. De mint részletezte, még a polgármesterek sem kaptak kielégítő információt a mérgezésről, arról, hogy ha már novemberben atrazinos volt a víz, miért nem lépett a hatóság, valamint hogy miért tartották vissza az információt.
Hogy egy közegészségügyi kihívás megoldása milyen sok buktatón, törvényi rendelkezésen akadhat el, arra álljon itt az Új Szó cikkének hosszabb részlete, amelyben Marek Illés, a Nyugat-Szlovákiai Vízművek vezérigazgatója ecseteli, miért hagyták a lakosokat egy hónapig mérgezett vizet inni.
A vízművek februárban vizsgálta a vezetékes vizet, akkor a szennyező anyagok mértéke nem haladta meg a határértékeket. A novemberi mérésnél azonban a növényvédő szer mennyisége túllépte a megengedett mennyiséget. A vízművek november 20-án újra mintát vett, majd november 30-án ellenőrző mérést végeztek. Mindkét mérésnél kimutatták az atrazin jelenlétét, és a törvénynek megfelelően december 13-án értesítették a regionális közegészségügyi hivatalt arról, hogy a növényvédő szer mennyisége meghaladja a megengedett határértéket. A november 2-i mérés után tárgyalásokat kezdtünk az aktív szenes szűrőberendezés beszállítójával. November 25-én aláírtuk a szerződést, amely szerint január végére terveztük a szűrő üzembe helyezését. Jelenleg arról egyeztetünk, hogy hamarabb kiszállítsák és beszereljék a szűrőt.