Idén 39 ezren vesztették életüket a szíriai polgárháborúban

Az áldozatok negyede civil volt, több mint kétezer gyermek is meghalt.

MN
2017. 12. 28. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén 39 ezren vesztették életüket a szíriai polgárháborúban, amelynek 2011-es kitörése óta mintegy félmillióan haltak meg – közölte az MTI értesülése szerint az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet adatai alapján a 2017-es áldozatok negyede polgári személy volt, köztük 2100 gyerek.

Az OSDH összesítése ugyanakkor megjegyzi, idén az áldozatok száma kisebb, mint a tavalyi és a tavalyelőtti évben, amikor 49 ezer, illetve 55 ezer ember halt meg a harcokban.

A közel-keleti országban számos frakció és külföldi hatalom küzd különböző szövetségi viszonyok között Szíria ellenőrzéséért: az Oroszország és Irán támogatását élvező damaszkuszi vezetés, a kurd milíciák, a mérsékelttől dzsihadistáig terjedő fegyveres ellenzéki csoportok és az Iszlám Állam terrorszervezet. Az OSDH szerint 2017-ben a harcokban a kormányerők mintegy 3000 katonája esett el és 7500 milicista, jobbára az Iszlám Állam harcosa vesztette életét.

Oroszország mellett Irán és a Teherán támogatását élvező libanoni Hezbollah síita szervezet is csapatokkal van jelen Szíriában a kormányerők megsegítésére. Az Egyesült Államok hozzávetőleg 2000 fős katonai kontingenst tart Szíriában és egy nemzetközi koalíció élén légicsapásokkal veszi ki a részét a dzsihadisták elleni küzdelemből. Törökország és az arab államok – mint Szaúd-Arábia – ellenzéki csoportokat támogatnak, Ankara ráadásul saját csapatokkal is beavatkozott a milliókat menekülésre kényszerítő konfliktusba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.