Hajlamosak vagyunk Angliát az egysíkú időjárás hazájaként számontartani, holott ez tévedés. Amellett, hogy a nyár folyamán előfordul egy-egy rendkívül forró, kánikulai nap is, a téli hideg, a hóesés sem szokatlan. Annak kapcsán, hogy Nagy-Britanniát a napokban országszerte helyenként 30 centiméteres hóesés bénítja meg, érdemes felidéznünk a szigetország legkeményebb telét, amikor 1962 és 1963 fordulóján három hónapon át maradt fagypont alatt a hőmérséklet.
Az időjárás 1962 decemberében kezdett el megváltozni. Anglia nagy részét négy nappal később 30 centiméter vastag hó fedte, és az idő a későbbiekben sem akart enyhülni. A felsővezetékek közül rengeteget leszaggatott a ráfagyott hó és jég. Hirtelen 30 százalékkal emelkedett az alapvető élelmiszerek ára, több helyen is elfagytak a vízvezetékek, megbénult az ország közúti és vasúti közlekedése. A december végén lehulló rengeteg hó márciusig nem olvadt el.
Nagy-Britannia középső területein 1963 januárja volt minden idők leghidegebb hónapja, igaz, az ország egyes részein korábban és később is mértek már hidegebbet. Az év első hónapjának átlaghőmérséklete mínusz 2,1 Celsius-fok lett. Dunkerque-nél hat kilométer hosszan fagyott be a tenger, és félő volt, hogy a csatorna legkeskenyebb szakasza is jég alá kerül.
Februárban maradt a fagypont alatti hőmérséklet, és további hóesés nehezítette a helyiek életét. A londoniak a befagyott St. James’s Park jegén korcsolyáztak vagy épp a Temzén bringáztak. Ha éppen nem raliversenyt rendeztek rajta, merthogy az is előfordult. A korabeli fényképek örökítettek meg sítalpakon közlekedő londoni tejesembert, a tetejéig behavazott autót, az utakat takarító katonákat, a hó fogságában rekedteket mentő helikoptert. Az autó után kötött síelők látványa megszokottá vált London belvárosában.
Nem is Angliáról beszélnénk, ha a kemény tél nem a futballban okozta volna a legnagyobb károkat. Ahogyan az angol FourFourTwo magazin Paul Simpson által jegyzett, 2013-as cikkéből kiderül, a labdarúgás világa nem készült fel erre a helyzetre. Csak pár stadionban, például a liverpooli Goodison Parkban volt talajfűtés, és a labdarúgó-szövetség felszólította a villanyvilágítást alkalmazó klubokat, hogy meccseiket játsszák nappal, így az esetleges áramkimaradás nem okoz majd fennakadást.
Végül hatvanhat napba tellett, mire az FA-kupa harmadik köre lement az 1962–63-as idényben. A kilátástalan helyzetet jól jellemezte a Sheffield United Bolton elleni, eredetileg 1963. január 5-re tervezett meccsének programfüzetébe beütött pecsét: „Az időjárási viszonyok miatt a mérkőzést 1963. február 20-án rendezik, kezdés: 19.15. (Egy órával a kezdés előtt még így gondoltuk!) Végre! 1963. március 6., kezdés: 19.15.”
Ez a „Végre!” jelzi a kupatörténet legtöbb halasztásának végét. A harmadik körben összesen 261-szer halasztották el a meccsek kezdetét (csak a Lincoln City–Coventry mérkőzést 15 esetben, mivel az óriási hókupacok, a fagyos szél, a köd, a három hónapon át kitartó jég és a mínusz 20,6 Celsius-fok alá süllyedő hőmérséklet mellett futballról szó sem lehetett). A forduló, amely január 5-én vette kezdetét három lejátszott mérkőzéssel, március 11-én ért véget a Middlesbrough és a Blackburn Rovers 3-1-re végződő meccsével.
A kétségbeesett klubok mindent megtettek, hogy mentsék a helyzetet. A Norwich City bevetett hókotrót, hőlégfúvót, jégoldót, majd végül lángszórót is, de semmire nem ment a próbálkozásaival, mert a megolvadó jég azonnal visszafagyott. Wrexham nyolcvan tonna homokkal szórta le pályáját, aminek meg is lett a jutalma, a nagy nehezen lejátszott meccsen 3:0-ra kikapott a Liverpooltól. A Leicester City próbálkozásait Gordon Bank leírásából ismerjük: „A pályamester még azzal is rásegített, hogy olajoshordókat rakott a gyepre, ezekben koksz égett. Ezáltal megugrott a hőmérséklet, és nem fagyott a pályán. Péntek éjjel őrszem ült mellette, hogy ne történjék semmi váratlan. A hordók délelőtt tizenegyig maradtak a gyepen. Délben érkezett a játékvezető, ellenőrizte a pályát, és engedélyezte a játékot.”
Frank McLintock szintén a Leicester City játékosa volt ekkoriban, ő a következőket emelte ki: „Rohadt egy tél volt, túl kellett élni. Nem számított, mennyi szenet pakolunk a kályhába, és milyen mennyiségben döntjük magunkba a forró levest. Hetekig éltünk úgy, hogy nem tudtunk átmelegedni.”
A jégnek a szó szoros értelmében meg kellett törnie, ami végül március 6-án következett be. Ez volt majdnem három teljes hónap után az első olyan nap Nagy-Britanniában, amelyen már sehol nem mértek fagyot.
Angliának ötvenöt év elteltével most lehetősége nyílt egy kicsit nosztalgiázni és belekóstolni a kemény télbe. Úgy sejtjük azonban, a lángszórók és olajoshordók kora végérvényesen lejárt.
