Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pénteken kijelentette, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában – írja az MTI.
„Kész vagyok találkozni Rajoyjal Brüsszelben vagy valamelyik uniós tagországban Spanyolországon kívül” – mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján Puigdemont. Közölte, hogy egykori kormányának négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagjával együtt vissza fog térni Spanyolországba, ha megkapják a megfelelő garanciákat a helyi hatóságoktól. „Ha a spanyol kormány tiszteletben tart bennünket és a demokráciát, akkor már holnap visszatérhetek” – mondta.
Kitért arra is, hogy az előre hozott választás lezajlott, így eljött az idő a párbeszédre, az okozott károk mérséklésére. „Rajoy már mindent megpróbált, az erőszakot is, kivéve azt, hogy leüljön velünk tárgyalni. Ez a recept nem működött, más megoldást kell találni” – fogalmazott.
Pugidemont egyúttal követelte, hogy a miniszterelnök adjon utasítást azon spanyol rendőri egységek Katalóniából való kivonására, amelyeket a Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás után vezényeltek az autonóm közösségbe.
A menesztett elnök végezetül arra kérte az Európai Bizottságot és a többi uniós intézményt, hogy „ne csak a spanyol államot, hanem a katalán népet is hallgassák meg”. Hozzátette: nem az álláspontja megváltoztatására kéri a bizottságot, csak arra, hogy a másik felet is hallgassa meg.
A spanyol hatóságok ugyan nemrég visszavonták a Carles Puigdemont és társai ellen kiadott európai elfogatóparancsot, Spanyolországban még őrizetbe vehetnék őket lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával.
Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartományok függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előre hozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, ezt vonták vissza néhány héttel ezelőtt.