A nemzeti érdekek további határozott védelme mellett európaibb arculat s a kormányzás hangsúlyainak áthelyeződése várható az új lengyel miniszterelnöktől. A kormány élén annak ellenére történt váltás, hogy az országot két éve irányító, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) 44 százalékos támogatottságával messze a legnépszerűbb párt, s már a hagyományosan az ellenzéki jobbközép-liberális Polgári Platform (PO) mögött álló régiókban is magabiztosan vezet. Mindez a kétségtelen megmutatkozó autoriter tendenciák ellenére is erősen megkérdőjelezi az Európai Bizottságnak a lengyel demokrácia felszámolását vizionáló helyzetértékelését.
Az eddigi kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter, korábban a PO kormányában Donald Tusk tanácsadójaként is dolgozó, elismert gazdasági szakember hírében álló Mateusz Morawiecki jó brüsszeli kapcsolataira azonban igencsak szükség lehet. Jelölése mögött tehát mindenképpen ott van az imázs javításának szándéka, amit persze egyáltalán nem kell úgy érteni, hogy a lengyel kabinet minden áron meg akarna felelni Brüsszelnek. Legalább ilyen fontos az a váltás mögött meghúzódó megfontolás, hogy a kormány a jövőben még inkább a gazdaságra akar összpontosítani.
Ahogy lapunknak Bogdan Góralczyk, a Varsói Egyetem Európa-központjának elemzője mindezt megfogalmazta, a megjelenésében kissé vidékies Beata Szydlo után az européer, nyelveket beszélő és családi múltja miatt is – apja a Harcoló Szolidaritás legendás alakja volt a nyolcvanas években – elismert Morawiecki helyzetbe hozásával a PiS mind a szélesedő bázisának, mind pedig a kritikus Brüsszelnek új, a pártra ragadt sztereotípiákat cáfoló, modern arculatot akar mutatni. A szakértő szerint fontos üzenete a miniszterelnök-cserének az is, hogy a család- és szociális politikával foglalkozó Szydlóval szemben Morawiecki elismert pénzügyi és gazdasági szakember. „A hangsúlyok így minden jel szerint a szociális biztonság megszilárdítása után a gazdasági növekedésre helyeződnek át” – véli a professzor.