Egy észak-koreai katona helyi idő szerint reggel nyolc óra után pár perccel sétált át sűrű ködben a demilitarizált övezet középnyugati részén a déli oldalra, majd jelentkezett az egyik őrhelyen. A katonát őrizetbe vették, a dél-koreai hatóságok pedig igyekeznek kideríteni, hogy miért szökött meg a férfi – írja a BBC News.
A dél-koreai hadsereg jelentése alapján a Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy észak-koreai katonák a szökevény után kutatva megközelítették a határvonalat, ezért a dél-koreai katonák húsz figyelmeztető lövést adtak le. Negyven perccel később pedig lövéseket lehetett hallani a határ északi oldaláról, de a határt nem érték el lövedékek.
Nem ez volt az első eset, hogy észak-koreai katona illegálisan lép át a déli oldalra. Legutóbb öt héttel ezelőtt, novemberben dezertált egy katona Dél-Koreába. Drámai üldözéséről nemrég közzétették a térfigyelő kamerák felvételét, a férfit több lövés is eltalálta, végül a dél-koreai határőrök húzták biztonságos helyre. Az orvosi vizsgálatokból később fény derült arra, hogy a katonának régóta meglévő betegségei vannak: tüdőgyulladásban, májfertőzésben, súlyos alultápláltságtól, valamint bélférgek és paraziták okozta bélfertőzéstől szenvedett.
Ezzel egy időben a szöuli országegyesítési minisztérium arról adott számot, hogy szerdán két észak-koreai férfira bukkant a dél-koreai haditengerészet, akik szintén közölték, hogy Dél-Koreába akarnak szökni.
Az idén tizenöt ember szökött át a kommunista diktatúrából Dél-Koreába, háromszor annyi, mint tavaly. A határ egyébként egy 250 kilométer hosszúságú és 4 kilométer szélességű sáv, ott található a találkozók lebonyolítására alkalmas – és egyben turistalátványosságként funkcionáló – biztonsági térség is.
Ráadásul a dél-koreai hadsereg a két Korea közti pszichológiai hadviselés jegyében nemrég hangszórókból híradásokat sugárzott az észak-koreai katonáknak, hogy szökésre csábítsa őket.
A két ország több mint hat évtizede formálisan hadban áll egymással, miután az 1950–53-as koreai háború fegyverszüneti egyezménnyel zárult, s a felek nem kötöttek békeszerződést.