Szabadlábon védekezhet a Törökországban vád alá helyezett német újságíró

A Németországban született török nőt április óta tartják fogva Isztambulban.

MTI
2017. 12. 18. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabadlábon védekezhet az a német állampolgárságú újságíró nő, aki ellen terrorszervezeti tagság és terrorpropaganda miatt folyik peres eljárás Törökországban.

A felette ítélkező isztambuli bíróság hétfőn az ügyészség kérésére úgy döntött, hogy Mesale Tolu és öt állítólagos bűntársa az ítélethirdetésig szabadlábon védekezhet – jelentették hírügynökségek az eljáráson részt vevő megfigyelőkre hivatkozva. Tolu nem hagyhatja el az országot, és hetente egyszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

Az újságíróként és tolmácsként dolgozó Tolu egyike annak a tizennyolc személynek, akit azzal vádolnak, hogy propagandatevékenységet végzett a törökországi Marxista-Leninista Kommunista Párt (MLKP) számára, és tagja is a szervezetnek. Tolu húszéves börtönbüntetésre számíthat elmarasztaló ítélet esetén.

Az újságíró visszautasította a vádakat, és kifogásolta, hogy hónapokon át ítélet nélkül tartották fogva. A harminchárom éves nőt április 30-án vette őrizetbe a török terrorelhárítás a lakásában. Május 6-a óta az isztambuli női fogdában raboskodik.

Az ulmi születésű nő az Etkin Haber Ajansi (Etha) nevű baloldali hírügynökségnek dolgozott fordítóként, és 2007-ben kapta meg a német állampolgárságot.

Berlin és Ankara amúgy is feszült viszonyát tovább élezte a Mesale Tolu és még egy tucatnyi német állampolgár őrizetbe vétele a tavalyi júliusi puccskísérlet után indított tisztogatások idején, amelyek során 55 ezer embert vettek őrizetbe, és több mint 140 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából. Berlin elítélte és bírálta a török hatósági intézkedéseket, Ankara viszont azzal vádolta Németországot, hogy elnéző a „terroristákkal” szemben, kurd szakadároknak és állítólagos puccsistáknak nyújt menedéket.

A sajtószabadság védelmével foglalkozó P24 portál szerint Törökországban 170 újságírót tartanak fogva. Törökország a 155. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet listáján, amely 180 országot állított sorrendbe a sajtószabadság érvényesülése szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.