A kijevi bíróság úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori grúziai elnök az ellene Ukrajnában indított jogi eljárás során.
Ezzel a bíróság elvetette az ügyészek indítványát, akik a tárgyalás során két hónapra 24 órás házi őrizet elrendelését kérték a politikussal szemben. Az ügyészségnek öt napja van fellebbezni a döntés ellen.
A vád képviselői szerint a 24 órás házi őrizet megfelelő lenne annak megakadályozására, hogy Szaakasvili az ellene indított büntetőeljárás alatt megszökjön, továbbá szavatolná a biztonságát, és nem akadályozná őt a támogatóival való kapcsolattartásban. Az ügyészség egyik képviselője kifejtette, hogy például Skype-on vagy más formában az interneten keresztül a lakásában tartózkodva is kapcsolatot tarthatna párttársaival, és beszédeket is intézhetne a mellette tüntetőkhöz.
A biztonságát érintően az egyik ügyész kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy Szaakasvili ellen merényletre készülnek az orosz titkosszolgálatok.
A politikust múlt pénteken vették őrizetbe az ukrán hatóságok. Szaakasvili másnap a fogdában bejelentette, hogy tiltakozásul éhségsztrájkba kezd.
Előtte, múlt kedden már őrizetbe vették kijevi lakásában, azonban nem tudták fogdába szállítani, mert hívei blokád alá vonták azt a rendőrségi mikrobuszt, amelybe beültették, majd felfeszítették a jármű ajtaját, és kiszabadították. Ezután a volt kormányzó gyalogosan, hívei gyűrűjében az ukrán parlamenthez vonult, ahol hívei már hetek óta sátortábort vertek, és péntek délelőttig ott volt.
A főügyészség már kedden körözést adott ki ellene, és az elfogatóparancsot továbbította a rendőrségnek.
Petro Porosenko ukrán elnök július végén megfosztotta ukrán állampolgárságától Szaakasvilit, akit maga nevezett ki 2015 májusában Odessza megye kormányzójává. Később azonban megromlott közöttük a viszony, főként azért, mert Szaakasvili több ízben korrupcióval vádolta meg a kijevi központi vezetést. A politikus hontalan lett, mivel kinevezésekor lemondott korábbi grúz állampolgárságáról. A kormányzói tisztéről való távozása után ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven.