Ebben az évben több mint hatvan terrorcselekményt akadályoztak meg Oroszország biztonsági szolgálatai – jelentette ki az MTI beszámolója szerint Vlagyimir Putyin elnök Moszkvában.
Az államfő az orosz biztonsági szervek napja alkalmából beszélt erről, amely idén egyúttal a Cseka megalapításának századik évfordulója is. Az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs Elleni Harcra (VCSK), ismertebb nevén Cseka a bolsevik forradalom után jött létre, élén Feliksz Dzerzsinszkij állt.
A centenárium alkalmából a moszkvai Lubjanka téren ellenzéki tüntetést rendeztek, amelynek részvevői kifogásolták a Cseka és a jelenlegi orosz biztonsági szolgálatok közötti jogfolytonosságot. A rendőrök őrizetbe vették Marija Aljohinát, a Pussy Riot punkzenekar tagját, aki egy „Boldog születésnapot, hóhérok!” feliratú transzparenssel tiltakozott, valamint két fotóst és a Dozsgy ellenzéki netes tévécsatorna kétfős forgatócsoportját.
Vlagyimir Putyin a hivatalos ünnepi megemlékezésen egyebek között hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is ugyanolyan határozottan fog fellépni a nemzetközi terrorizmus gócai ellen, ahogy Szíriában tette. Arra figyelmeztetett, hogy a külföldi titkosszolgálatok aktivizálták tevékenységüket Oroszországban, ezért, mint mondta, a felderítésnek és az elhárításnak mindent el kell követnie az ország politikai és társadalmi életébe való idegen beavatkozás ellen.
A belügyi dolgozók napját Borisz Jelcin elnök rendelkezése alapján 1995 óta ünneplik meg december 20-án. Korábban, a Szovjetunióban ezen a napon a Cseka megalakításáról emlékeztek meg nem hivatalos formában.
Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak elmondta, hogy 1933 és 1939 között az állambiztonsági szervek 22 618 alkalmazottja esett a sztálini üldöztetések áldozatául.