Venezuela saját kriptovalutával lábalna ki a csődből

A bolivar már szinte semmit nem ér, idén tavaly 254,4 százalék volt az infláció, idén 652,7 százalék lesz.

MTI
2017. 12. 04. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági és pénzügyi csőd szélén álló Venezuela elnöke bejelentette, hogy az ország saját kriptovalutát – vagyis csak digitálisan létező pénzt – vezet be, hogy ezzel is felvegye a harcot az Egyesült Államok által irányított pénzügyi „blokáddal” szemben. Nicolas Maduro államfő vasárnap egy televíziós beszédben közölte, hogy létrehozzák az „El Petro” névre keresztelt kriptovalutát, amelynek fedezetét az ország olaj-, arany- és gyémánttartaléka adja.

Az ötórás tévéműsorban a venezuelai államfő egyebek között azt mondta, hogy „ezzel eljött a 21. század”, és az El Petro révén sikerül megoldani a szociális és gazdasági gondokat. Magáról a kriptovalutáról nem közölt semmilyen részletet.

A venezuelai gazdaság az elmúlt években egyre lejjebb csúszott, mély gazdasági válság alakult ki, amit a fogyasztói árak meredek emelkedése és a nemzeti valuta leértékelődése kísér. A nemzeti valuta, a bolivar árfolyama csak novemberben 57 százalékkal esett a dollárral szemben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi előrejelzése szerint Venezuelában idén 652,7 százalék, jövőre pedig már 2349,3 százalék lesz az infláció a tavalyi 254,4 százalék után.

Az IMF azzal számol, hogy Venezuela hazai összterméke (GDP) idén 12 százalékkal, jövőre pedig 6 százalékkal zsugorodik a tavalyi 16,5 százalék esés után. Venezuela küladóssága tavaly 132,15 milliárd dollár volt. Az ország devizatartaléka 9,929 milliárd dollár volt szeptember végén, ami csaknem két évtizede a legalacsonyabb.

A múlt hónapban a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítők „részleges csőd” kategóriába rontották Venezuela hosszú távú devizaadósságának a besorolását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.