Miközben az Európát sújtó migrációs válság az utóbbi időben talán valamelyest enyhülni látszik – a balkáni útvonal zárva, a Földközi-tengeren át is kevesebben érkeznek –, és talán a katasztrofális terrorfenyegetést is sikerült némileg visszafogni, Németországban még mindig érezteti hatását az egy évvel ezelőtt történt berlini merénylet. Emlékezhetünk rá, 2016. december 19-én egy hónapokkal korábban elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri megölt egy lengyel kamionsofőrt, annak járművével pedig belehajtott a német főváros karácsonyi vásárában sétálgató tömegbe. A támadásban összesen tizenketten haltak meg, a kamionsofőrön kívül még 11-en a vásáron tartózkodók közül, többtucatnyian pedig – köztük egy magyar állampolgár – megsérültek. A helyszínről elmenekülő Amrit végül négy nappal később, 23-án ölte meg egy olasz rendőr egy Milánóhoz közeli vasútállomáson.
Már önmagában az is megérne egy misét, hogy Amri miként tudott nemzetközi elfogatóparanccsal a nyakában elmenekülni Németországból, majd Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot is útba ejtve eljutni Olaszországig, de az is kérdéseket vetett fel, hogy menedékkérelmének elutasítása után hogy engedhették hónapokkal korábban felszívódni. A berlini hozzátartozók többször sérelmezték azt is, hogy nem kaptak elég segítséget a német államtól. Nem csak az anyagiakra kell gondolni – bár állítólag a kártérítéshez is bürokratikus útvesztőn át vezet az út –; szóvá tették, hogy a támadás után Angela Merkel kancellár nem találkozott velük személyesen, a kereszténydemokrata kormányfő asszony először most hétfőn fogadta őket. A lengyel kamionsofőr unokatestvére (és egyben főnöke) a Deutsche Wellének az évforduló kapcsán pont arról beszélt, hogy a mintegy tízezer eurós kártérítés ellenére sem elégedett, hiszen míg Franciaország az őket sújtó terrortámadások után egy emberként állt az áldozatok mögé, együtt gyászoltak meg mindenkit, addig német részről semmi hasonlót nem tapasztaltak. A problémát azóta Merkel is észlelhette, hétfőn több segítséget ígért a hozzátartozóknak.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az utóbbi egy év a német politikában eseménytelenül telt volna, és Amri esete talán csak a legfeltűnőbb példája a menekültválság kolosszális félrekezeléséből származó bajoknak, amelyek aztán a német választásokon is éreztették a hatásukat. A szavazópolgárok a második világháború óta első alkalommal juttattak be a törvényhozásba szélsőjobboldali – más szakértők szerint pusztán bevándorlásellenes – pártot, az Alternatíva Németországnak (AfD) alakulatát. Összesen több mint 5,8 millióan voksoltak rájuk, ami több mint 12 százalékot jelentett. Sőt, a menekültválság csúcsán Willkommenskulturt hirdető, majd onnan szép lassan kifaroló, sokak által a migrációs válság egyik félrekezelőjeként számontartott Merkelnek szeptember vége óta nem jön össze a kormányalakítás.
És bár szerencsére az idén mind ez ideig nem történt súlyos terrortámadás Németországban, a problémákat gyökeresen még nem sikerült orvosolni. A német biztonsági szervezetek összesen 720 embert tartanak számon „veszélyes iszlamistaként”, rengeteg mecsetben pedig szélsőségesek tudtak befolyást szerezni. Persze az eredményeket sem szabad elvitatni: Thomas de Maiziere belügyminiszter szerint az idén három terrortámadást sikerült megakadályozni, és ötven radikális iszlamistát deportáltak az országból.
