80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Vízkereszt napján az Azzurro és a 24 mila baci (24 ezer csók) legendás énekese, Adriano Celentano 80. születésnapját ünnepelte. Közel 60 éves pályafutása alatt több, mint 200 millió lemeze kelt el világszerte, mintegy 40 filmben szerepelt és 16 nagyszabású televíziós programot álmodott meg.

Olaszországban olyan nagy szeretet veszi körül, hogy például egy borgomaroi (Liguria) templomban, Massimo Borsani atya a vízkereszti szentmise végén, mielőtt haza engedte volna a híveket, betette az Azzurrót, és az egész egyházközösség vígan énekelt a művész tiszteletére. Ugyan ruganyos mozgása megnevettet és bariton hangja elvarázsol, beszédei néha hátborzongatóak.

Politikai elhivatottsága miatt nem egyszer került szembe a regnáló hatalommal. Celentano szerint „ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak.” Ő viszont nem fél, és hol blogján „Adriano világa” (Il mondo di Adriano), hol a televízión keresztül, hol pedig koncertjein fejezi ki kritikus gondolatait.

Ez az elhivatottság a pályája elejétől kezdve jellemzi. A 60-as években, amikor a nagyipari fejlődés fénykorát élte, korát megelőzve harcolt a környezetvédelemért. Kifejezetten ellene volt a fejlődés néhány melléktermékének: a gyárak, az atomerőművek és az épületerdők exponenciális növekedésének.

Az egyik leghíresebb száma az Il ragazzo della via Gluck (A fiú a Gluck utcából) – itt született egyébként a művész – egy fiú történetét meséli el, aki elmegy a városba szerencsét próbálni, szomorú, mert otthagyja a természetet és a gyökereit. Pár év múlva visszatér a szülőhelyére, de csak épületeket és cementet talál a pázsit helyén – ez egy himnusz a fejlődés ellen.

Később sem hagyta el a környezettudatos életmód az egyébként vegetáriánus énekest. 2016-ban több régió kezdeményezett népszavazást az olasz partok közelében működő gáz- és kőolajkutakról. A szárazföld 20 kilométeres körzetén belül 92 kitermelő kút van, amelyek engedélye hamarosan lejár. A népszavazás arról szólt, hogy megszüntessék, illetve lebontsák-e ezeket a kutakat, miután a lejár szerződés, vagy hagyják őket kitermelni egészen addig, míg el nem apadnak a „források”. A kormány és a politikusok nagy része – gazdasági érdekből – a népszavazás ellen érvelt, nagyon kevesen mentek el szavazni. Celentano a blogjában azonban folyamatosan a kutak és a politikusok ellen kampányolt.

Nem csak a környezetvédelemben aktív, évek óta élesen bírálja a gazdaságpolitikát is. 1976-ban a Svalutation című slágere óriási sikert aratott. A cím olasz és angol nyelvi keverék képződmény, elértéktelenedésnek fordítható. Celentano szerint minden elveszti értékét. Nemcsak a „havi fizetés annyira kevés, hogy egy kávéra sem elég”, de „senki nem tanítja meg, hogy ne öljük egymást, így a háborúból jobban meg lehet élni, mint a kenyérből”. Az énekes megfogalmazta azt is, hogy a kormányok hiába váltják egymást, nem lesz jobb, mert az „állam elnyeli a pénzt, mint egy feneketlen kút”. Az elmúlt években sok televíziós műsorban kifejtette véleményét fogyasztói társadalom túlzásai és a nagyobb mértékű egyenlőtlenségek ellen, szerinte mindezt az értelmetlen növekedés termeli.

Legutóbbi 2012-es visszatérése is ehhez a témához kötődött. A veronai Arénában két estén összesen 22 ezer és a televízió képernyői előtt több tízmillió néző követte a Rock Economy – Adriano Live című koncertshow-t, a sztárvendégek közül csak egy volt énekes (Gianni Morandi). A műsor során hosszan elbeszélgetett két újságíróval (Sergio Rizzo és Gian Antonio Stella) és a szókimondó közgazdásszal, Jean-Paul Fitoussival. A közgazdász kifejtette ekkor, hogy szerinte az egyenlőtlenség a mai társadalomban olyannyira szélsőségessé vált, hogy az ellentmond a demokrácia alapelveinek. A politikusok munkája az lenne, hogy jobb jövőt mutassanak, de ő úgy látja, ez ma hiányzik.

Celentano egyetértett vele: a politikusok csak beszélnek a televízióban, és soha nem lehet megérteni, igazából mit akarnak, mi a pontos céljuk; csak ködösítenek. Nehéz szerinte megérteni, hogyan akarhatjuk, hogy a fogyasztás (és a termelés) tovább növekedjen, ha egyre nagyobb terheket ró a társadalom szegényebb rétegeire. Ezen a koncerten a jegyek több mint fele (12 ezer darab) szimbolikusan egy euróba került azért, hogy a kevésbé tehetősek is eljuthassanak az eseményre.