A kormány hazaárulásnak minősítette az akciót. Odinga és helyettese, Kalonzo Musyoka továbbra is fenntartják, hogy valójában ők nyerték meg az augusztusi elnökválasztást. Az ellenzéki vezető támogatói őt tartják az ország legitim elnökének.
A nyári voksolás győztesének Uhuru Kenyattát kiáltották ki, de az eredményt az ország legfelső bírósága szeptember elején megsemmisítette arra hivatkozva, hogy a választási bizottság alkotmányellenesen bonyolította le a voksolást. Az elnökválasztást október 26-án megismételték az ellenzék bojkottja mellett, és ismét Kenyatta szerezte a legtöbb szavazatot. Az újraválasztott elnököt november végén iktatták be hivatalába.
A hatóságok elrendelték, hogy a televíziók és a rádiók ne közvetítsék Odinga beiktatási ceremóniáját, de kedd reggel csaknem valamennyi csatorna élőben tudósítani kezdett az eseményről, ezért kényszerítették őket az adás leállítására.
Hétfőn egy kenyai újságíró-szövetség azt közölte, Uhuru Kenyatta elnök nyíltan azzal fenyegetett meg valamennyi médiumot, hogy visszavonják az engedélyét, ha élőben közvetíti az ellenzék tiltakozó akcióját.
A kenyai főügyész figyelmeztette Odingát, hogy hazaárulás címén vádat emelhetnek ellene, ha a beiktatási ceremóniát tényleg megtartják. Ezt a bűncselekményt Kenyában akár halálbüntetéssel is sújthatják.
Bár a rendőrség korábban azt közölte, hogy meg fogja akadályozni a törvénytelen demonstrációkat, kedd délelőtt nem voltak egyenruhások a gyülekező ellenzéki tömeg környékén.