Ausztria eredendően mindig is egy katolikus ország volt, 1951-ben még a lakosság 89 százaléka tartozott a római katolikus egyházhoz. Ez 2001-re 73,6 százalékra, 2011-re pedig 64,3 százalékra esett vissza. 2016-ban már csak a népesség 58,8 százaléka tartozott – az egyház saját nyilvántartása szerint – a római egyházhoz, tavaly pedig újabb mélypontra süllyedt: 58,3 százalékra, vagyis az év végére 5,11 millió katolikus maradt Ausztriában.
A Die Presse című lap cikke az egyházmegyék saját nyilvántartását összesíti, amely szerint tavaly több mint 53 ezer ember lépett ki a katolikus egyházból, míg 2016-ban majdnem 55 ezer (2010-ben volt a csúcs, akkor majdnem 86 ezer ember lépett ki). A kilépést feltehetően leginkább az motiválja, hogy nem akarnak egyházi adót fizetni, ami elvileg a jövedelem 1,1 százaléka. A kilépőket nem pótolják sem az újonnan belépők, sem a frissen megkeresztelt gyermekek.
Bár a 8,5 milliós Ausztriában elvileg még mindig több mint ötmillió katolikus van, hitüket csak nagyon kevesen gyakorolják: most először esett 600 ezer alá a vasárnap misére járók száma. Két vasárnapi számlálás szerint a templomba járó hívek száma nagyjából 545 és 595 ezer közt van.