Modellekkel készül az olimpiára Phenjan

Sportolókat, harcművészeket, kormánytisztviselőket és talán szurkolócsapatot is delegál Észak-Korea a februári phjongcshangi téli olimpiára.

Buzna Viktor
2018. 01. 10. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Koreai-félszigetet kettéválasztó, demilitarizált övezetben tartott találkozón 11 órán át tárgyaltak a felek, amelyen megállapodás született az északiak téli olimpiai részvételéről, de fontos katonai, politikai ügyek is napirendre kerültek. A találkozó után ismertetett közös nyilatkozatból az derül ki, sikerült megállapodniuk abban is, hogy a jövőben a felek visszatérnek a két éve felfüggesztett katonai párbeszédhez, illetve megállapodtak a szintén két éve befagyasztott forródrót újraélesztéséről is.

A 2015 decemberében tartott utolsó tárgyaláshoz képest a keddi találkozó átütő sikerként tálalta a sajtó. Akkor konkrét eredmények nélkül álltak fel az asztaltól, 2016 februárjában pedig Phenjan megszakította a kapcsolatot déli szomszédjával, annak okán, hogy Szöul bezárta az Észak-Koreában működtetett helyi munkavállalókat foglalkoztató ipari parkot. Ugyanakkor a most tartott találkozó sem zajlott zökkenőmentesen. Bár a sajtóbeszámolók viszonylag oldott hangulatról szóltak, a dél-koreai kormány azt nyilatkozta, Phenjan csalódottságának adott hangot, amikor Szöul az északi atomprogramot is szóvá tette. Észak-Korea az elmúlt időszakban egy nagy hatótávolságú hordozórakéta és egy hidrogénbomba tesztelésével is technológiai áttörést ért el, erre válaszul a nemzetközi közösség szigorított gazdasági szankciós politikáján. A keddi tárgyalások során ebben a témában nem történt áttörés. A közös nyilatkozatban végül nem jelent meg az a tárgyalásokon felvetett kezdeményezés sem, ami a konfliktus miatt szétválasztott családok újraegyesítéséről szólt. A szöuli felvetés szerint a februári holdújév alkalmával tették volna lehetővé a családtagok találkozását.

Csoma Mózes Korea-kutató úgy látja, nemzetközi és dél-koreai belpolitikai okai is vannak az enyhülést előrevetítő keddi találkozónak. – Nukleáris fegyverkezésével Észak-Korea nehéz helyzetbe lavírozta magát, amiből a téli olimpia kitörési pontot jelenthet – nyilatkozta lapunknak Csoma. A békülékeny hangnem segítségével Phenjan abban reménykedhet, hogy Szöul közbenjárásával enyhülni fog a gazdaságára nehezedő, szankciós nyomás – ennek lehetőségét egyébként kedden a dél-koreai külügyminisztérium meg is említette. Ráadásul Szöul felújíthatja gazdasági kapcsolatait északi szomszédjával, részben visszatérve az 1998 és 2008 között folytatott „Napfény-politikához”, véli Csoma. Szintén fontos politikai eredménye lehet a téli olimpián való részvételnek, hogy Szöul a Donald Trump vezette Egyesült Államokat is enyhébb politikára ösztönözheti. Phenjan malmára hajtja a vizet, hogy Dél-Korea tavaly tavasszal beiktatott baloldali elnöke, Mun Dzsein békülékeny politikát folytat. – Az elnök korábban többször nyilatkozta, hogy baloldali elődjeihez hasonlóan ő is elkötelezett a két ország közötti együttműködés fejlesztése érdekében – mondta a szakértő. Az enyhülésnek ugyanakkor meglehetősen szűkek a korlátai. Csoma Mózes úgy látja, Észak-Korea aligha fogja feladni nukleáris fegyverkezési programját, és a legjobb esetben is a „befagyasztásig” menne el.

Kapóra jött az olimpia időzítése is. A szakértő beszámolt arról is, hogy 2018 két évforduló szempontjából is fontos: 1948-ban, vagyis idén hetven éve jött létre mindkét koreai állam. – Szöul és Phenjan is abban érdekelt, hogy megfelelő körülmények között ünnepeljék meg a kerek évfordulót – mondta. A kutató emiatt azt is biztosra veszi, hogy Phenjan a phjongcshangi téli olimpiát felhasználva arra kéri majd Dél-Koreát, hogy küldjön magas rangú politikai delegációt 2018. szeptember 19-én, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, vagyis Észak-Korea megalapításának évfordulójára.

Ennek érdekében Phenjan a téli olimpián látványos elemeket vet majd be, következtet a szakember. – Pontosan tisztában vannak azzal, mi kelti fel a nemzetközi közvélemény érdeklődését – folytatta Csoma Mózes. A két ország eddig is fenntartotta sportdiplomáciai kapcsolatát, és a korábbi események alapján színes olimpiára számíthatunk. A koreai harcművészeti bemutató, a taekwondoshow visszatérő eleme az északi delegációknak – hangsúlyozta –, amely a tavaly augusztusi, szöuli világbajnokságon is szerepelt. Ismerős lesz a nagyközönség számára az észak-koreai szurkolótábor is. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta a szakértő, hogy a döntő többségében 170 centiméternél magasabb, dekoratív modellekből válogatott csapat korábban többször is bemutatkozott már dél-koreai sporteseményeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.