Mondd szépen: Bonjour! – Bekeményített Kanadában a nyelvrendőrség

Abszurd nyelvháború mérgezi a békés hétköznapokat a bezzegországban, ráadásul felemás eredménnyel.

De a nyelvi háborúnak nem is ez a legabszurdabb fejezete. Négy évvel ezelőtt egy montréali olasz éttermet próbáltak a frankofónok arra kényszeríteni, vegye le étlapjáról a pastát, mert az nem franciául van. Ugyanezen okból tavaly a La Mama Grilled Cheese étterem kapott felszólító levelet a francia nyelv elsődlegességébe ütköző szóhasználatának beszüntetésére. Az viszont már kifejezetten veszélyes, hogy egy görcsrohamban rángatózó csecsemőhöz kiérkező mentők nem beszéltek az apával angolul, noha az nem ért franciául (arról nincs információ, hogy nem tudtak vagy csak nem akartak angolul megszólalni).

A nyelvi háború akkor lángolt föl, és ég mind a mai napig szinte azonos hőfokon, amikor pontosan negyven éve, a PQ első kormányra jutásakor elfogadták az általánosan csak 101-esnek nevezett nyelvtörvényt. Ez az élet megannyi területén olyan szabályozást léptetett életbe, ami nemcsak hogy védi a francia nyelv québeci domináns szerepét, de ahol csak lehet, még erősíti is, elnyomva az összes többit. Mindez a québeci szeparatizmus eszközéül szolgált volna arra, hogy a tartományt független és a környezetétől markánsan különböző államként „alapítsák újra”. Bár a szeparatizmus manapság éppen nem olyan divatos (1980-ban és 1995-ben is tartottak sikertelen függetlenségi népszavazást), a nyelvi szembenállás megmaradt.

A 101. törvényt a frankofónok számára az tette szükségessé, hogy bár a 70-es évek végén a québeciek 85 százaléka rutinszerűen franciául beszélt, a gazdaság közép- és felső szintjein az angol volt az általános, így az angol anyanyelvű québeciek felül voltak reprezentálva a vezető pozíciókban. A cél tehát az volt, hogy a francia általánossá, az élet minden szintjén egyeduralkodóvá váljon. Ennek érdekében kötelezővé tették a francia használatát a munkahelyeken, a kormányhivatalokban és a bíróságokon, ahogy azt is, hogy a gyermekeket francia nyelvű iskolába írassák a szülők – kivéve, ha mindkét szülő egykor angol nyelvű iskolába járt. Az angol főiskolákat (az érettségi után következő college-okat) egészen furmányos módon vegzálják. A francia nyelvű jelentkezők automatikusan a felvételi rangsor végére kerülnek. Bár a törvényalkotó azt állítja, hogy ezzel az angol nyelvű jelentkezőknek akarnak előnyt adni, általános a vélekedés: a valódi cél az igazán tehetséges jelentkezők meggátolása abban, hogy angol nyelven tanuljanak tovább. Emellett pedig létrehozták a nyelvrendőrséget, amely azóta is küzd a boltfeliratok, éttermi menük, honlapok franciásításáért.

Mit ért el a nyelvtörvény az elmúlt negyven évben? A Montreal Gazette című lap szerint egyértelmű eredmény az angol nyelvű közösség elidegenítése. Az elmúlt évtizedekben közülük több százezren hagyták el a tartományt, mert másodrendű állampolgárnak érezték magukat, illetve az angol nyelvű oktatási rendszer leromlása miatt. Ha a puszta számokat nézzük, a törvény sikeres volt, hiszen 85 százalékról mára 94,4 százalékra emelkedett a franciául (is) beszélő québeciek aránya. Ez részben a franciára szoktatásnak, részben az angol anyanyelvűek elköltözésének a következménye. A franciául megtanuló angol anyanyelvűek aránya 37 százalékról 72-re emelkedett, ami jól mutatja, hogy Québecben tényleg létszükséglet a francia. Azok körében, akiknek az anyanyelve egy harmadik nyelv volt (tehát új bevándorlók vagy őslakosok), a franciául beszélők aránya 47-ről 77 százalékra emelkedett 1971–2016 között. A québeci akcentussal beszélt franciát tökéletesen elsajátító bevándorló gyerekekről a tévében diadalmas hangvételű dokumentumfilmeket adnak Les enfants de la loi 101 (A 101. törvény gyermekei) címmel.

Dacára mindenféle hivatali szabályozásnak, tilalomnak, a kanadaiak otthoni nyelvhasználata, tehát az ismerőseikkel folytatott kommunikáció nyelve pontosan olyan irányban változik, ahogy sejthetjük. Folyamatosan terjed az angol, miközben a francia lassan visszaszorul. Bár azok aránya, akik a két hivatalos nyelvet egyaránt beszélik otthon, nem változott az utolsó két népszámlálás között (a teljes kanadai népesség 17,5 százaléka angol és francia nyelvű), ha jobban a részletekbe tekintünk, ez is a francia visszaszorulását jelzi. Ugyanis az angol anyanyelvű fiatalok nem nagyon tanulnak meg franciául, míg a franciák egyre nagyobb arányban beszélnek angolul. Bár a francia nyelvű közösség is gyarapodik (6,7 millióról 7 millióra 2006–2011 között), ez elmarad a teljes kanadai lakosság bevándorlás által táplált növekedésétől, így részarányuk mégis csökken. Még Québecben is a bevándorlók segítségével tartja magát a francia. Miközben az otthon kizárólag franciául beszélők aránya csökken, helyükbe a franciát (mint a tartomány hivatalos nyelvét) elsajátító bevándorlók lépnek.