Az eddigi német nagykoalíciói pártjainak vezetői a berlini tárgyalásaik során egy hét alatt jelentős eredményeket értek el. Mindazonáltal sok szociáldemokrata politikus úgy érzi, hogy pártjuk, az SPD túl nagy engedményeket tett. Az SPD balszárnya és ifjúsági tagozata kezdettől ellenezte az újbóli közeledést Angela Merkelhez. – Ha a keresztényunió pártoknak (CDU/CSU) nem sikerült kormányt alakítaniuk, akkor az maradjon az ő bajuk, ne rántsák be magukhoz az SPD-t – hangzott a balosabb szocdemek felhívása.
Az SPD azonban sohasem volt egy harcias baloldali párt, sokan eleve hozzászoktak a kormányzati szerephez. Az SPD kilenc tartományban kormányerő, ebből ötben éppen a CDU-val közösen. 1998 óta, egy négyéves kihagyás mellett folyamatosan, szövetségi szinten is része a kormányzó koalícióknak. A párt egykori főtitkára, Franz Müntefering mondta azt, hogy „az ellenzékiség piszkos dolog”. Az SPD-ben tehát mindig is számos tag támogatta, hogy inkább kössenek kompromisszumokat, mert még mindig jobb, ha kormányból s nem ellenzékből befolyásolhatják a politikai folyamatokat.
Az SPD azonban a kompromisszumok terén odáig ment, hogy mára baloldalisága is kétséges. Először is a német szociáldemokraták voltak azok, akik 2002-ben Gerhard Schröder kancellársága idején a háború utáni német történelem legneoliberálisabb reformjával verték szét az addigi szociális rendszert. Másrészről 2005 után kétszer állt be az SPD „kistestvérnek” a CDU és a CSU mögé. Noha a párt éppen a nagykoalíciós időszakban számos baloldali követelést tudott kiharcolni – például a kötelező, egységes minimálbér bevezetését –, a választóik szemében elvesztette hitelességét. Így érkezett meg a párt szeptember 24-én a húszszázalékos történelmi mélypontra. A legfrissebb felmérések az SPD-nek már ennyit se jósolnak, és a pártot tizenkilenc százalék körül, csupán hat százalékkal a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt előtt mérik. Éppen ezért elég kockázatos lépés Martin Schulz részéről Merkel mellett kitartani. Ráadásul hiába tudtak a nagykoalíció pártjai egy hét alatt számos kérdésben megállapodni, az SPD nem igazán büszkélkedhet komoly eredményekkel. A párt eredetileg a kötelező, állami egészségbiztosítás bevezetését és a menekültek családtagjainak szabad beutazását tette meg a koalíciókötés feltételéül. Egyik kérésüket se fogadta el Merkel. Németországban az állami mellett magán-egészségpénztárak is működnek, és számos jómódú ember csak azoknak a tagja, így nem fizetnek be az állami egészségbiztosítási rendszerbe. Az SPD kormányon se tett ez ellen semmit, de most valamiért ragaszkodott volna ezen rendszer megszüntetéséhez. Hasonlóan a menekültkérdéshez, kevesebb mint egy hét alatt Schulz végül ebben a pontban is visszavonulót fújt.
Az SPD bázisa egyáltalán nem elégedett. A szász-anhalti tartományi szervezet már a hétvégén nagy többséggel mondott ezért nemet a nagykoalícióra, hasonlóan elutasító álláspontot fogalmazott meg több más SPD-platform is. Ralf Stegner, az SPD alelnöke is „javításokat” szorgalmaz az eddigi kompromisszum tekintetében. Mindazonáltal nem akarja az egyre dühösebb balszárnyat megtámogatni, ezért egyben meg is üzente: „a jelenlegi kompromisszum lényegi megváltoztatása kizárt”.
Az SPD jövő vasárnap dönt egy rendkívüli kongresszuson, hogy hivatalosan is, immáron a kormánykötés eltökélt szándékával, megkezdi-e a tárgyalásokat a CDU/CSU-val. Schulz most a tartományi szervezeteket járja, ugyanis mindenhonnan erősödnek a kritikus hangok. Az SPD által elérhető, kiharcolt eredmények ugyanis nem elegendőek ahhoz, hogy a párt visszanyerhesse elvesztett baloldali imázsát. A párt most elsősorban az Európa-politikában akarna valami erősebb profilt felmutatni. Az SPD unszolására a CDU/CSU például elfogadta, hogy Németország növelni fogja nettóbefizetéseit az EU-kasszába, illetve az új kormány, amelyben ismét az SPD adná a külügyminisztert, pozitívan viszonyulna Emmanuel Macron föderációs „mag-Európa” terveihez. Kérdéses azonban, hogy valóban erre vágyik-e az SPD hagyományos munkás szavazóbázisa.
