A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának. Orbán Viktor beszédét, amelyet a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek budapesti találkozóján mondott el, az MTI ismertette.
Orbán Viktor emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak. 2015-ben jött a dilemma, hogy akarunk-e arra az útra lépni, mint a nyugat-európai országok, amelyek megfogadták Kofi Annan tanácsát – mutatott rá, majd felidézte: a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog, és a világszervezet szerepet vállal egy megállapodás kidolgozásában, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok.
A kormányfő hangsúlyozta: „Mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni.”
Mint mondta, fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy „nem vagyunk egyedül”, és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás. Orbán Viktor szerint az ENSZ-ben „veszélyes dolgok” vannak készülőben, a tervezett világmegállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat.
Mindezt „mi nem támogatjuk” – jelentette ki. Közölte: a keresztény kultúra védelméről van szó, ez nem vallási kérdés, mert ebben a nem hívők is benne vannak, benne van a keresztény életforma, a vallásszabadság, a családmodell, a férfi-nő kapcsolat, az, hogy „integráltan élünk itt, és nem akarunk antiszemitizmust importálni”, az, hogy „a toleráns, keresztény életformához ragaszkodunk, az otthonosság érzését nem veszíthetjük el”.