Fél napra elérhetetlenné tették az AfD-s (Alternatíva Németországnak) képviselője, Beatrix von Storch Twitter-fiókját, miután felháborodott megjegyzésekkel reagált a német rendőrség újévi köszöntőjére. A rendőrség ugyanis nemcsak németül, hanem arabul is közzétette kedves, üdvözlő sorait. A képviselőnő ezen felháborodva a következő üzenetet osztotta meg követőivel: „Mi a franc történik ebben az országban? Miért tweetel a rendőrség hivatalos oldala arabul? A kedvében akarnak járni ennek a barbár, csoportos nemi erőszakot elkövető hordának?”
Tekintve, hogy a Twitter szabályzata tiltja a rasszista tartalmak közlését, Von Storch fiókját 12 órára blokkolták, a posztot pedig eltávolították. A radikális nézeteket képviselő AfD egyik vezetője, Alice Weidel azonban még idejében készített egy képernyőmentést párttársa posztjáról, és azzal az üzenettel osztotta meg Facebook-oldalán, hogy a német kormány túlságosan „engedékeny a késelő, fogdosó, erőszakos, tolvaj migránsokkal szemben”. Von Storch szintén megosztott egy képernyőmentést saját Facebook-oldalán, ugyanis ez a közösségi oldal is cenzúrázta a muszlimokra vonatkozó kijelentéseit, a 46 éves képviselő pedig az intézkedéssel kapcsolatos értesítéseit is hevesen kommentálta hivatalos oldalán.
Németországban különösen szigorúan tekintenek az internetes bűncselekményekre: a német parlament tavaly elfogadott egy törvényt az online gyűlöletbeszéd ellen. A pont idén január elsején hatályba lépett szabályozás értelmében Facebook, a Twitter vagy a Youtube akár 50 millió eurós (több mint 15 milliárd forint) büntetést is kaphat, amennyiben nem távolítja el oldaláról a gyűlöletkeltő tartalmakat. (A törvényt elég sok kritika érte amiatt, hogy így a felelősség főként a tartalommegosztó internetes szolgáltatókra hárul az elkövetők helyett.) A törvény különösen szigorú, összesen 24 órás határidőt szab a rágalmazónak vagy gyűlöletkeltőnek szánt anyagok közösségi oldalakról való eltávolítására. Néhány kevésbé egyértelmű esetre vonatkozóan a jogszabály hétnapos határidőt ad.